Menü Keresés Belépés Regisztráció
Hungarian Yu-Gi-Oh Website!
Magyarország első számú Yu-Gi-Oh weboldala!
szabalykonyv';

Általános eszmecsere / Csevegő / Sounga-irományok

Avatar
VÉGRE
warwolf107  2016-09-05 20:22 
Avatar
Vélemény?
Sounga  2016-09-08 19:40 
Avatar
Jó lett(!), akárcsak a többi műved(!) Song, rakd már rendbe magad... :D
Bővebben annyit, hogy számomra nagyon letaglózó és mély volt. Nem fog ebbe az irányba térni a világ (a jövőben már az agyunkban lesznek a telefonok :D), de nem is ez a mű lényege (ha jól gondolom), a hangsúly az erős társadalomkritikán van, ami kitűnő és sok másféle körítésnél is igaz és érvényes lehet. Mélyről szóló és könnyen megélhetjük a mesélő (Te) lelkivilágát.
De tényleg, Song, jó író vagy. Csak bátran :)
warwolf107  2016-09-14 21:16 
Avatar
Igen, jól gondolod, ez a groteszk lény, amit az emberből csináltam, nyilván nem fog soha megszületni, pusztán szemléltetés céljából találtam ki. Akkor ezek szerint a véleményem is jól leszűrhető, úgy látom :D
Nem egyszer tapasztaltam már, hogy például társaságban hárman-négyen a telefonjukat baszkurálják, ami nagyon idegesítő. Ha a barátaival van az ember, ne a telefonját babrálja! Ennyi!
Lehet mondani, hogy azért vagyok ilyen, mert nincs mobilnetem, vagy ha lenne, akkor sem keresne senki, de komolyan elképesztőnek tartom, hogy még az utcán is a képernyőbe van temetkezve a sok birka. Ha valami igazán fel tud húzni, akkor az ez a jelenség.

Köszönöm a biztató szavakat, most nagy szükségem volt erre. Tényleg :)
Sounga  2016-09-15 16:20 
Avatar
Sziasztok!
Újra jelentkezem, ezúttal két darab egyoldalas művel.
Az első picit kevésbé, de hasonlatosan komor, mint a valamivel korábban publikált öngyilkosos, szóval aki nem biztos a dolgában ne nagyon olvassa el. Bár ez elég szoft az előzőhöz képest, úgyhogy azért csak hajrá.
A magány hangjai letöltés.

A második pedig egy kis gúnyolódás, amit a hétköznapjaim tapasztalatai ihlettek a szegedi Árkád főbejáratánál.
Az örömajtó letöltés.

Jó szórakozást! :)

(UI.: War, ne aggódj, nemsokára lesz shounen fight is! ;) )
Sounga  2016-11-03 00:08 
Avatar
Sziasztok!
Ezúttal egy versemet szeretném kitenni ide a sok próza után. Azt tudni kell, hogy nemigen vagyok otthon a versírást illetően, de azért megpróbálkoztam összedobni egy 9×9 soros költeményt, melynek címe:

Művész akarok lenni

Művész akarok lenni. Az Élet művésze
Úgy élni, ahogy kívánom, s ahogy az jónak látom,
Mert emlékem erről az egy alkalomról lesz csupán,
S azok mind éltetőek, amiket igazán megélek,
Legyenek aprók vagy óriások ezek az élmények,
Melyek életben tartanak engem minél tovább,
Hogy láthassak a világon minden csodát,
Mi teremtetett vagy adatott (lényegtelen, tényleg);
Mindezek nélkül nem hiszem, hogy az ember létezhet

Művész akarok lenni. A Hit művésze
Bízni akármiben, mi erőt és támaszt ad,
Legyen az létező vagy sem, lényegtelen;
Felőlem meg is nyúzhatnak érte elevenen,
Mondván értetlen, hogy rossz ez énnekem,
Ami valójában nekik az, gondolják és tudják
Félelmükben, enyészettől való rettegésükben,
S míg én állok gúzsba kötve, általuk megkövezve,
Csak nevetek és hálát adok példátlan életemnek

Művész akarok lenni. A Barátság művésze
Mert nagy kincs a barát, ki igaz, és megért,
Akinek nyugodtan kiöntheti az ember a lelkét,
S én úgyszintén meghallgatom szíve fájdalmát,
Még ha vállam hordozza is a világ minden baját,
Mert ritka kincs a barát, ki kegyes és önzetlen,
Aki hátsó szándék nélkül vigaszt nyújt kedvesen,
És esetleg bántóan, de vélekedik, ha kell;
Igaz baráttá csak így lehet a Joó ember

Művész akarok lenni. A Szerelem művésze
Hogy mikor kedvesemmel egymás karjaiba vágyunk
Epekedve, sóvárogva, megadhassam mindazt,
Mi szívének leghőbb vágya;
Hogy ő biztonságot érezzen ölelésemben,
Én pedig megnyugvást, ha kebelére lehajtom fejem,
És amíg világ a világ, el nem mozdulnék mellőle,
Ölelném, csókolnám mindenütt, ahol csak érem,
Ama gyönyörű hitben, hogy mindörökre megmarad nekem

Művész akarok lenni. A Boldogság művésze
Megtudni, mit jelent, hogy lehet felhőtlen,
S hogy miért hangoztatja mindenki szüntelen,
Hogy ha boldog vagy, bármi sikerülhet;
Igen, túl szép volt, végül mégis igaz lett:
Boldognak vallom magam, őszinte érzelemmel,
Bírjon ez másoknak bármilyen értelemmel,
Mert ez az állapot kedves nekem, s nem tudom, mi okkal,
De úgy érzem, meg kell ezt osztanom másokkal

Művész szeretnék lenni... A Csalódás művésze...
Az összetört szíveknek alkotó hőse,
Kinek arcát volt barátságok könnye áztatja,
Száját selymes ajkak csókjának emléke marja,
Eme bánatát mámorító italtengerbe fojtja,
S utána mégis készséggel ír sorokat róla,
Mert nem ócska panasz ez a művészetnek
Félreértelmezett köpenyébe bújtatva;
Ez segítő önkifejezés, hogy túlléphessek rajta

Művész szeretnék lenni… A Harag művésze…
Lelkem tüzét felszítva, dühödten felkorbácsolva
Kiáltanám a világnak, s annak valamennyi lakójának,
Hogy lenézem az életet, amit oly büszkén élnek,
S míg bele nem pusztulok, üvölteném a népnek,
Hogy a gyerekek buták, a felnőttek balgák,
A férfiak disznók, a nők meg mind szajhák,
Az öltönyösök patkányok, a csuhások álszentek,
És a legjobb az lenne, ha eltűnnétek végleg

Művész szeretnék lenni… A Magány művésze…
Bebugyolálnám magam az egyedüllét szürke,
Megnyugvással kecsegtető selyemlepelébe,
Hisz' úgysem érdekelne senkit, ki bújt el benne,
És fogalmuk se lenne arról, ki miatt tette,
Csak én tudnám egyedül, az erre kárhoztatott,
Hogy én vagyok az, aki magát így elfedte,
S így megannyi károgásától magát megkímélve
Jól tudná: nem szándékosan vetemedett erre

Művész akarok lenni. A Halál művésze
Ha már eleve semmiért kényszerítettek életre,
A halálomnak legyen valami jelentősége,
Mert meghalni akarok, de kizárt, hogy akárhogy,
Hogy a kaszás kézfogás nélkül szólítson magához;
Meghalni volna jó, de ne fájjon, ha kérhetem,
Mert fájdalom volt eddig minden lélegzetvételem,
Így még ha reménytelen is, értelme kell legyen,
Elvégre véget is csak egyszer ér az életem

/Írta Sounga verse :D /


(kisebb változtatásokat még eszközölni fogok, mert nem érzem, hogy ez véglegesnek megfelelne)
Sounga  2016-11-21 20:51 
Avatar
Fanfic-kezdemény következik! Egy régóta tervezgetett Yugis történet, amiben a szereplők mi, a shadowgame.hu lelkes felhasználói, tagjai, munkatársai vagyunk! Helyesírási és formázási hibák előfordulnak, mivel most, sebtében írtam ezt a kis szösszenetet, aminek remélhetőleg lesz közepe és vége is. A mű tervezett címe:

Shadowgame - Egy Yu-Gi-Oh! történet

Jó szórakozást!

Szeged kihalt utcáit jártam az éjjel, kutatva bárki után, aki túlélte a leszámolást. Az ismeretlen párbajozók, akik eredetileg csak játékosokat szemeltek ki maguknak, végül válogatás nélkül kezdték el tizedelni azokat, akik csak az útjukba kerültek.
Azelőtt a párbajozókat elcsalták, tisztességes küzdelemben legyőzték őket, de hogy utána mit műveltek velük, arról senki nem tud semmit – senki sem maradt életben, aki találkozott velük. Mikor a mészárlás megkezdődött, szörnyek hadseregét zúdították az egész városra. Hosszú küzdelemben sikerült megfékeznünk a támadókat, akik ugyan nem ejtettek foglyokat, mégsem találkoztunk egy holttesttel sem az egész városban.
Társaimmal rendszeresen járőrözünk az utcákon, hogy túlélőket, vagy esetleg itt maradt ellenségeket találjunk, egyelőre viszont több az ellenség, mint a barát: az elmúlt három órában kilencen próbáltak megtámadni, ami rekordnak számít. Mégis arra enged következtetni, hogy rövidesen elfogynak.
A város legnagyobb terén átgyalogolva hatalmas üvöltés ütötte meg a fülemet, majd pedig egy kisebb hordányi szörny bukkant fel a semmiből és indultak meg egyenesen az én irányomba a tér túlsó végéről. Többek között bestia típusúak, például az Ezüst Agyar ("Silver Fang"), az Óriás Koala ("Big Koala"), "Garvas", a Leoszörny ("Leogun") vagy Gazelle, a Mitszikus Bestiák Királya ("Gazelle the King of Mythical Beasts"). A lehető leggyorsabban megidéztem a Legfelsőbb Kimérasárkányt ("Chimeratech Overdragon"), ami sorozatos sugártámadásokkal másodpercek alatt elpusztította az összes szörnyeteget.
A füst- és porfelhő eloszlása után még láttam néhány menekülő alakot. A házak között próbáltak elbújni.
- Ne kegyelmezz nekik, Kimérasárkány! - üvöltöttem, mire hatalmas gépszörnyem minden egyes fejével célzott és tüzelt valamennyi ellenségre. Legalább kilenc helyen robbant hatalmasat a sugártámadás, amikor eltalálta a menekülőket.
Miután meggyőződtem arról, hogy nincs több veszélyforrás a környéken, visszahívtam sárkányomat, és visszacsúsztattam a kártyáját az extra paklimba. Szinte ezzel egy időben pedig megcsörrent a telefonom is.
- Szia! Minden rendben? Mindjárt ott vagyunk! - szólt bele Alexis egy csöppnyi aggodalommal a hangjában.
- Nem kell sietnetek, a környék biztosítva – válaszoltam egykedvűen.
- Tőled származott az a csomó robbanás? - érdeklődött a lány tovább.
Helyeseltem, majd elmeséltem, hogy mi történt.
- Ennyi szörnyet uszítottak rád egyszerre?! Többen maradtak itt, mint hittük! - lepődött meg a lány a vonal túlsó végén. - Mindegy, a fő, hogy egyben vagy. Gog és én alig néhány háztömbre vagyunk innen. De úgy tűnik, akkor már nincs szükséged ránk.
- Nincs, de köszönöm, hogy jöttetek – feleltem elmosolyodva. - Mellesleg War jelentkezett már?
- Úgy fél órája hívott Debrecenből, ott minden a helyén van már – válaszolta Lexi. - És nagyjából ugyanez a helyzet a többi nagyvárossal is, amik érintettek voltak. Budapestet leszámítva. Ott még mindig káosz van. Már amennyire Windtől tudom.
- Értem. És… - elhallgattam, előre tartva a választól, de végül mégis folytattam: - Csiguszról, Samről és Raidenről még semmi hír?
Alexis alig hallhatóan sóhajtott a telefon túlsó végén.
- Nincs – felelte végül elhaló hangon. - Senki sem tudja, hová lettek. Ricsi, RedStar és Pengu azt mondta, hiába keresik őket, semmi eredmény. Bár képzelem, hogy a pesti káoszban mennyire lehet hatékonyan kutatni. De azért valami életjelet adhatnának magukról. Annyira aggódom értük.
Lexi hangja mintha elcsuklott volna, de rövidesen összeszedte magát.
- Miattuk aztán végképp nem kell aggódnod – biztosítottam a lányt. - Amíg nincsenek meg, önállóan kell döntést hoznunk, és meg kell védenünk azt, amit lehet.
- De…
- Maradj Gog mellett, és nem lesz baj! - utasítottam őt határozottan.
- Rendben… Rendben van.
Szótlan mosollyal és egy bólintással nyugtáztam a hallottakat, majd elköszöntem Alexistől arra a néhány percre, amíg meg nem érkeznek. Addig a teret jártam, és szomorúan pillantottam végig a lerombolt szobrokon, a kitépett fákon és a szétdöngölt köztéri kerteken, nem is beszélve a teret körülvevő épületekről, melyek úgy néztek ki, mintha bombát robbantottak volna a közelükben: kitört ablakok, elfeketedett falak, leszakadt emeletek és kidőlt utcafronti falak.
Életemben nem láttam ehhez fogható pusztítást. Elképzelni sem mertem, hogy ha Szegeden, egy vidéki városban ilyen állapotok uralkodnak, vajon mi történhet most a fővárosban.
Sounga  2017-02-26 22:27 
Avatar
2. fejezet

Kisvártatva egy vörös és fekete színmintákkal borított D-Wheel állt meg mellettem, rajta Alexisszel és Goggal. Üdítő érzés volt látni őket ebben a zűrzavarban, ami körülvett bennünket. Gog biztonságban akarta tudni Lexit, ezért magával hozta őt, bár nagyon úgy tűnik, hogy nagyobb biztonságban lett volna, ha Erdélyben marad.
Én mindenesetre örültem, hogy láthatom őket.
– Budapest felé kell vennünk az irányt – jelentette ki határozottan Gog némi tanakodást követően. – Mivel találkozóra készültünk, minden bizonnyal a shadowgame.hu összes érintett tagja is oda tart. Már ha nem érkeztek már meg és váltak áldozataivá a pusztításnak.
Bosszús hunyorgással hajtotta le fejét, viszont miután Alexis vigasztalóan vállára fektette a kezét, visszatért belé az a viszonylagos jókedv, amit ilyen körülmények között képes lehet érezni az ember.
–A fővárosban remélhetőleg megtaláljuk ennek az egésznek a forrását is – tettem hozzá bizakodva. – Kell lennie valakinek, vagy valakiknek, akik a háttérben szövögetik a szálakat.
Lexi és Gog helyeslően bólintottak, viszont rögtön ezt követően egy dallamos kiáltás törte meg a tér csendjét:
– Lexi cicaaa!!!
Egy emberként fordultunk a hang irányába, ahol egy emberi alak sziluettjét véltük felfedezni. Még nem láttuk az arcát, viszont nagyon úgy tűnt, hogy ő már kiszúrt bennünket. Vagy legalábbis Alexist.
– Én vagyok az! Redva! – folytatta az idegen, és fél szemmel láttam, ahogy Lexi keze ökölbe szorul a név hallatán. – Emlékszel, mit ígértem az üzifalon? – viháncolt. – Eljöttem, hogy beváltsam az ígéretem!
További kiáltozások közepette Gog ragaszkodott hozzá, hogy Lexivel együtt elhagyják a helyszínt, amilyen gyorsan csak lehet, mondván, hogy időpazarlás leállni Redvával játszani, Alexis azonban ellenkezett; ha már önszántából megjelent, a lány úgy érezte, muszáj megleckéztetnie a fickót egy alapos veréssel. Végül, látván Alexis hajthatatlanságát, Gog is fejet hajtott az akarata előtt. De leszögezte, hogy nem húzhatja az időt.
Én is egyetértettem abban, hogy nem szabad túl sok időt elvesztegetnünk, mert bár fogalmunk van arról, mit akar ellenségünk, a pontos szándékai, indíttatásai egyelőre ismeretlenek. Viszont Alexis párbajára roppant mód kíváncsi vagyok. És ez ellen a Redva ellen most kieresztheti a gőzt, ami esetlegesen felgyülemlett benne.
Mikor Redva alakja kibontakozott a távoli sötétségből, és már csak néhány méter választotta el tőlünk, hátrahajtotta csuklyáját – ugyanabban az öltözékben volt, mint mindenki, aki a támadásokért felelős –, és ekkor megpillantottuk az arcát: a „fickó” nem lehetett több tíz-tizenként évesnél. Alexis hüledező arckifejezésére nem találtam szavakat.
– Szia, cica! – köszönt Redva kornak és napszaknak megfelelően, majd előrántotta Duel Diskjét.
Alexisnek sem kellett kétszer mondani, minden további nélkül úgy tett, ahogy az ellenfele, azonban ezt követően Redva felé tartotta két kezét, egy-egy teljes paklit szorítva.
– Válassz! – szólította fel a fiút. – Az egyik a végzet hírnöke, a másik a gyönyörűségé.
Gog és én összenéztünk – nem számítottunk arra, hogy Lexi két paklival is játszik –, azonban ez csak még inkább növelte a bizalmunkat ama tekintetben, hogy nincs mitől féltenünk a lányt.
Redva felkacagott, majd minden gondolkodás nélkül rávágta:
– A végzetet választom! – Redva ezután végignyalta ajkait, amitől Alexist szemmel látható hányinger fogta el. Mindenesetre leküzdötte undorát, és betöltötte a választott paklit a Duel Diskjébe.
– Párbaj! – kiáltották a küzdő felek, s a csata megkezdődött.
Miután felhúztak öt-öt kártyát, Redva önkényesen magához ragadta a kezdés jogát, és széles vigyorral megidézte Idéző Aleistert ("Aleister the Invoker"). A szörny méltóságteljesen a magasba emelte jogarát, jelezvén, hogy aktiválja képességét, mely Normál Idézésekor lép életbe.
– A kezembe vehetek egy Fohász varázslapot! – ismertette velünk a képességet Redva, majd azon nyomban ki is játszotta a felhúzott kártyát.
Egy hatalmas szellemidéző kör jelent meg Redva feje felett, aki közben kivonta a játékból a térfelén lévő Aleistert, valamint a kezében lévő Aszály Akadályszobrot ("Barrier Statue of the Drought"), hogy Fúziós Idézéssel lehívja a hatalmas Felébredt Magellanicát ("Invoked Magellanica"). A hatalmas szikla- és lávagólem valóságos hegyként, rettegést keltve emelkedett előttünk. Egy kósza pillanatra Alexis arcára is kiült a félelem, azonban hamar összeszedte magát, és bátran nézett szembe ellenfele monstrumával.
– Egy lapot lefordítok, és befejezem a kört – lépte meg utolsó lépését Redva, mivel első játékosként nem indíthatott támadást. – Rajta, Lexi, villants nekem valamit!
Alexisen látszott, hogy keményen küzd önuralma kordában tartásáért, és bár takarni próbálta, a Húzó Fázisában szinte feltépte a soron következő lapot a paklija tetejéről.
– Nyugalom, Lexi! Ha engeded, hogy felhúzzon, veszíteni fogsz! - lépett a lány mögé Gog, és biztatóan a vállára tette jobb kezét.
Alexis a fiúra pillantott, majd lassan vissza az ellenfelére, és mosolyogva bólintott. Ekkor Gog – tudván, hogy elérte célját – visszalépett mellém, a párbaj pedig folytatódott. Lexi egy mély lélegzetvétel után megkezdte első Fő Fázisát.
– Lehívom Fúrófejet, a Végzet Hőst! – ("Destiny HERO - Drilldark") kiáltotta, a szörny pedig a földből előtörvén elfoglalta helyét a csatatéren. – Fúrófej képessége értelmében Speciális Idézéssel lehívhatok egy alacsonyabb támadó pontú Végzet Hőst a kezemből – folytatta, és megidézte Gyémánthavert, a Végzet Hőst ("Destiny HERO - Diamond Dude").
Ezt követően a Gyémánthaver képessége aktiválódott, amivel megnézte a paklija legfelső lapját. Ez a kártya nem volt más, mint a Végzet Húzás ("Destiny Draw"), ami Normál Varázslap lévén a temetőbe került ezután.
Goggal együtt vártuk türelmetlenül, hogy Alexis hogyan fog visszavágni, és bár arra számítottunk, hogy Fúziós Idézést fog végrehajtani, helyzetét tekintve az sem lepett meg minket, hogy négy kártyát lefordítva átadta a körét Redvának. Némán szurkoltunk a lánynak, hogy győztesen kerüljön ki a párbajból. Éreztem Gogon, hogy segíteni akar, de mindketten tudtuk jól, hogy ez Lexi harca.
Redva eszelős tekintettel vette kezébe új kártyáját a paklija tetejéről, amit azonnal aktivált is. Ez a kártya a Mágikus Összeomlás ("Magican Meltdown") volt, aminek hála Redva felvehetett egy második Idéző Aleistert a pakliból a kezébe. Ez után jött a Fohász varázskártya temetőben érvényesülő képessége; Redva visszavette a kezébe az előző körében kivont Idéző Aleistert, a temetőben lévő Fohászt pedig visszakeverte a paklijába. Immáron két Aleister volt a kezében, és csak remélni mertem, hogy Alexis meg fog birkózni azzal, ami ezután vár rá.
– Megidézem az Idéző Aleistert! - kiáltotta Redva, és a nemrég látott szörny újfent felbukkant az ellenfél térfelén, ugyanazzal a méltósággal, ahogyan az előző körben.
Aleister képességével élve Redva ezúttal is kezébe vett egy Fohász kártyát a paklijából, és rögtön aktiválta is. Miközben a szellemidéző kör kibontakozott a feje felett, ő kivonta a pályájáról Aleistert, valamint a kezéből a Pokol Akadályszobrát ("Barrier Statue of the Inferno"), és Extra Paklijából Fúziós Idézte következő felébredt szörnyét: Purgatriót ("Invoked Purgatrio"). Purgatrió támadó ereje a képességéből kifolyólag azonnal fel is ugrott 3500 pontra.
– Csata! - üvöltötte Redva. – Magellanica, támadd a Gyémánthavert!
A hegyszörny ökle lassan megindult Alexis szörnye felé. Csak rápillantottam, és egyből éreztem, mekkora nyers erő lakozhat ebben a szörnyetegben. Ám Magellanicának ez volt mindene: a nyers erő. Alexis pedig alaposan felkészült.
– Aktiválom a D-Kontrázó csapdalapomat! – ("D - Counter") kiáldotta a lány. – A támadó Magellanica megsemmisül!
– Azt te csak hiszed, kislány! – ellenkezett Redva, és felfedte lefordított kártyáját. – Gyors Mágia: A Törvény Könyve ("The Book of the Law")! Feláldozhatom az egyik Felébredt szörnyemet a mezőn, és megidézhetek helyette egy másik csoportút!
Magellanica fénybe borult, és apró fényszemcsékké robbant szét, helyét pedig átvette egy új, gépesített rémség: a Feltámadt Mechaba ("Invoked Mechaba"). Redva ezzel a húzásával kilőtte Alexis egyik csapdalapját, és további két szörnnyel indíthatott még támadást: az immáron 3300 támadóerővel bíró Purgatrióval és a 2500 pontos Mechabával.
– Purgatrió az ellenfél mindegyik szörnyét megtámadhatja! – mondta fennhangon Redva, majd támadást indított a Gyémánthaver ellen.
– Aktiválom a D-Fúzió csapdalapot! - ("D-Fusion") avatkozott közbe Alexis, ám az általa felfedett csapda képessége a lány legnagyobb döbbenetére nem lépett életbe.
– Aktiválom Mechaba képességét! - üvöltötte Redva. – Ha az ellenfelem kártyaképességet aktivál, leküldhetek egy azonos kártyatípusú lapot a kezemből a temetőbe, és semlegesíthetem a képességet! Az Omega Idézés ("Omega Summon") kártyámat a temetőbe dobom, így a D-Fúziód képessége semmissé válik, Purgatrió pedig végez a Gyémánthaverral!
Alexis szörnye hamuvá porlad Redva szörnyének perzselő lángjainak köszönhetően, Alexis pedig 1700 Életpontot veszít. Ám ezzel még közel sem volt vége. Purgatrió következő támadása a Fúrófejet célozta, Alexis pedig újabb 1300 pontot vesztett. Mindössze 1000 Életpontja maradt, Mechaba támadása pedig még hátra volt.
Alexis a támadások erejétől a földre zuhant. Gog azonnal a lány segítségére sietett, Redva azonban nem várta meg, amíg odaér, és a Feltámadt Mechabával közvetlen támadást indított a földről feltápászkodni igyekvő lány ellen.
– Felfordítok egy újabb csapdát: D-Szerencse! – ("D-Fortune") hadarta Alexis, ahogy csak bírta. – Kivonom a Gyémánthavert a temetőből, és véget vetek a Csata Fázisodnak!
Mechaba centikre volt attól, hogy eltalálja Alexist, azonban a csapda érvényesülése után visszasétált Redva térfelére, és felvette pozícióját. Redva látván, hogy kudarca után Gog felsegíti Alexist a betonról, dühösen a földre köpött, és befejezte a körét.
Alexis újra talpon volt, helyzete ugyanakkor kilátástalannak bizonyult. Legalábbis szemlátomást. Lapja nem volt a kezében, viszont a Húzó Fázisában kezébe kerülő egy kártyán kívül további kettőt is kapni fog majd a Végzet Húzás varázslapnak köszönhetően. De vajon elég lesz ez a három kártya arra, hogy feltartóztassa, esetleg le is győzze az eszement Redvát? 1000 Életpontja maradt, míg ellenfele sértetlen. Ettől függetlenül Gog és én rendületlenül hittünk benne, hogy győzni fog. Vagy legalábbis bíztunk benne. Nem tudtuk megengedni magunknak a gondolatot, hogy veszítsen. Kizárt, hogy ilyesmi megtörténhet.
– Redva! – szólítottam meg Alexis ellenfelét, mindenki legnagyobb meglepődésére.
A fiú kelletlen, ugyanakkor érdeklődő pillantást vetett rám. Lerítt róla, hogy csak Lexit akarja, viszont engem nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ő is azoknak az alakoknak az egyike, akik Szegedet, Budapestet, és talán az egész országot feldúlták. Tudni akartam, ki az értelmi szerzője mindennek.
– Kinek dolgozol? – tettem fel a kérdést mindenféle kertelés nélkül. Én magam is éreztem, hogy nehezen lehet komolyan venni, ugyanakkor feleslegesnek tartottam minden egyéb körítést, amikor én csak egyvalamit akarok megtudni.
– Majd hülye leszek elárulni! – válaszolta gúnyosan a fiú. – Elég annyit tudnotok róla, hogy mindnyájan ismeritek. De ha veszítek is, akkor sem fogtok többet kihúzni belőlem.
– Értem – nyugtáztam olyan nyugodtsággal, hogy még Redvát is meglepte, és egy rövidke pillanatra értelmes kifejezés ült ki arcára. – Lexi… – rövid szünetet tartottam, amíg a lány és az én tekintetem nem találkozott, ezt követően pedig határozott, mély hangon arra utasítottam őt: – Végezd ki!
Alexis szeme elkerekedett egy pillanatra, a következőben viszont már újult erővel és bátorsággal húzta fel paklija következő kártyáját, megkezdve saját körét, ami remélhetőleg ezen párbaj utolsó fordulója is lesz.
A lány tekintete felcsillant, amint meglátta, milyen kártyát húzott fel, és minden eddiginél elszántabban folytatta harcát Redva ellen.
– A Gyémánthaver által a temetőbe küldött Végzet Húzás képességét most érvényesítem! – Alexis két újabb kártyát húzott fel a paklijából, amiket ugyanolyan elégedettséggel vett szemügyre, mint amit a Húzó Fázisában vett magához. – Utána pedig kijátszom az Extra Végzet varázslapot!
Az Extra Végzet varázskártya egy igen különleges támogató lapja a Végzet Hősöknek, mivel lehetővé teszi, hogy a játékos az Életpontjai feléért cserébe egy Fúziós, Szinkró vagy Felsőbbrendű Idézéshez a paklijából vonjon ki anyagokat. Lévén, hogy az archetípus, amit Alexis használ, Fúziós szörnyekkel rendelkezik csak, bizonyos volt, hogy egy ilyen szörnyet hív le a mezőre pillanatokon belül, ám ami ez után következett, az Gogot és engem is váratlanul ért.
– Kivonok a paklimból hat darab négyes szintű Végzet Hős szörnyet – kiáltotta a lány, – majd pedig Felsőbbrendű Idézést hajtok végre!
Redva lélegzete is elakadt a Felsőbbrendű Idézés hallatán, akárcsak az enyém; fogalmam sem volt arról, hogy Alexis Felsőbbrendű szörnyekkel is játszik. Ez csak még izgalmasabbá tette a párbajt. Egyre inkább éreztem, hogy győzni fog. Egyre bizonyosabb voltam benne.
– Felsőbbrendű Idézéssel lehívom Felsőbbrendű Csajt, a Végzet Hősnőt! – kántálta Alexis diadalmasan, miközben új Felsőbbrendű szörnye, egy vonzó külsejű, mégis halálos kisugárzású harcosnő bukkant fel a térfelén. – A Felsőbbrendű Csaj képessége! - folytatta a lány. – Kiválaszthatom a lehető legtöbb kivont négyes szintű Végzet Hős szörnyeimet, és Felsőbbrendű Egységként hozzácsatolhatom őket! Jelenleg hét ilyen szörnyem van kivonva, vagyis hét Egysége lesz.
Ámultunk a döbbenettől, amikor a Felsőbbrendű Csaj támadó ereje 3800 pontra emelkedett. Hihetetlen volt!
– Felsőbbrendű Csaj, támadd a Felébredt Purgatriót! – parancsolta Alexis, szörnye pedig támadásba lendült.
A szörny óriási kibernetikus karmaival cafatokra szabdalta Redva szörnyét, aki a lány pusztulásakor keletkezett robbanástól néhány méterrel hátrébb repült. Életpontja ekkor 2900 egységre esett le.
– Még nem végeztem! – folytatta Alexis. – A Felsőbbrendű Csaj annyiszor támadhatja az ellenfél szörnyeit, ahány Felsőbbrendű Egység van rajta!
A lány szörnye Mechabát is darabokra vágta karmaival, Redva pedig a Cata Fázis végén már csak 1600 pontot tudhatott magáénak. Döbbenten tekintett végig térfelén, ahol nemrég még két erős szörnyetege foglalt helyet és várta parancsait. Alexis káprázatosan hozta vissza a partit, és olyan erőre tett szert a Felsőbbrendű Csaj képében, amivel akár még nyerhet is. Azonban ne volt szabad felejtenünk azt a tény sem, hogy Redva paklija is tartogathat még meglepetéseket.
– Egy lapot lefordítok, és befejezem a kört – zárta rövidre Alexis a negyedik fordulót, és átadta ellenfelének a hívás jogát.
Redva haragtól zihálva állt talpra és vette kezébe következő kártyáját, amit a paklija nyújtott neki. Bosszúsan méregette Alexist, aki viszont ezúttal már egy cseppet sem félt ellenfelétől; ehelyett inkább az elszántság tüzével a tekintetében várta ellenfele újabb lépését.
Mintha tudta volna, hogy ez a kör az utolsó is lesz egyben.
Redva tomboló harcstílusra váltott, és dühöngve csapda rá Duel Diskjére az Idéző Aleistert, akinek képességével kezébe vett egy újabb Fohász kártyát.
– Kijátszom a Fohász varázslapot, amivel kivonom a mezőn lévő Idéző Aleistert és a te temetődben lévő Fúrófejet! – üvöltötte a fiú. Alexis egy pillanatra megint megijedt, mikor látta, hogy az ő temetőjéből vonja ki ellenfele a fúziós alapanyagot, de nem hagyta, hogy ez az érzés úrrá legyen rajta.
Redva következő szörnye a Felébredt Caliga volt, amit az előzőekkel ellentétben védelmi állásban hívott le. Még ha nem is tudta, hogy itt a vég, valószínűleg tudta, hogy tehetetlen Alexis ellen, és a dühöngéssel próbált valamelyest félelmet csempészni ellenfele elméjébe.
De nem járt sikerrel. Alexis bátrabb és erősebb lány volt ennél.
Redva aktiválta a temetőben lévő Fohász kártya képességét is, hogy visszakeverje a paklijába, kivont Aleisterét pedig visszavegye a kezébe, viszont Alexis ekkor láncolatként aktiválta a Szuper Polimerizáció gyorsmágiát.
– Ha eldobok egy lapot a kezemből – ismertette a kártya képességét ellenfelének –, végrehajthatok egy Fúziós Idézést akár az ellenfél térfelén álló szörnyek felhasználásával is.
Alexis eldobta kezéből a D-Pajzs („D-Shield”) csapdalapot, fúziós anyagnak pedig kiválasztotta a térfelén lévő Felsőbbrendő Csajt és a Redva térfelén lévő Felébredt Caligát. A két szörny egymásba olvadva fénylő entitássá vált, melyből egy új lény bontakozott ki szemünk előtt.
– Fúziós Idézéssel lehívom a Fúziós Csajt, a Végzet Hőtnőt! - kiáltotta Alexis.
Redva ugyan visszavehette kezébe a kivont Aleistert, Alexis új kártyájának, a Fúziós Csajnak képessége azonban megállíthatatlanul működésbe lépett.
– Ha Fúziós szörnyet használok fel ennek a kártyának a Fúziós Idézéséhez – kezdte –, akkor az ellenfelem annyi Életpontot veszít, amennyi a felhasznált Fúziós szörny szintjének ötszázszorosa. – Kis szünet után, mialatt Redva valóságos jégszoborrá dermedt, folytatta. – Caliga négyes szintű volt, így ennek értelmében 2000 pontot veszítesz, Redva.
A Fúziós Csaj kegyetlen, kivégző ökölcsapása méterekkel repítette hátra Redvát, aki ezzel elveszítette a párbajt. Miután a párbajtér a kártyákkal együtt semmivé lett, hosszú, néma másodpercekig álltunk egy helyben magunk elé nézve, míg Redva nagy nehezen feltápászkodott a földről. Arcán a csalódottság és a düh elegye volt olvasható. Bosszús tekintettel mért végig bennünket, de különösen Alexist.
– A harcnak vége, Redva – törtem meg elsőként a csendet, egyelőre még nyugodt hangon. – A saját érdekedben javaslom, hogy áruld el, ki a felelős a pusztításért.
Újabb rövidke síri csendet követően Redva felkacagott. A vereségből adódó zavartságának vagy valami hasonlónak tudtam be ezt a viselkedését, de próbáltam nyugodt maradni, és nem kiverni belőle azt, amit tudni akarunk. Hiába kértem egyre türelmetlenebbül, hogy válaszoljon, csak nevetett és nevetett tovább.
Gog megindult felé, ám amikor már csak néhány méter választotta el kettőjüket egymástól, Redva teste váratlanul lángra kapott, és kétségbeesett üvöltése közepette másodpercek alatt hamuvá égett, hamvait pedig egy gyengéd szellő szerteszét fújta a tér romjai között.


Az ebben a fejezetben megjelent új Destiny HERO támogató lapok
Sounga  2017-03-19 17:45 
Avatar
3. fejezet

Éreztük, hogy Alexis győzelmét nem ünnepelhetjük sokáig. Vészesen fogytán voltunk az időnek, és csak bízni mertünk abban, hogy van még remény az ország, esetleg a világ, de akár csak néhány barátunk vagy civil megmentésére is. Tartottuk magunkat ahhoz, hogy Budapestre kell indulnunk, ahová eredetileg a többiekkel a találkozót szerveztük meg hetekkel ezelőtt. Akkor még nem sejtettük, hogy hajtóvadászatot indít ellenünk valaki, akit Redva elmondása szerint mindannyian ismerünk.
A fővárosba jutással ugyanakkor adódott némi gond; Gog és Alexis ugyan gond nélkül eljuthattak volna Gog D-Wheeljén, nekem viszont gyalogszerrel kellett volna nekivágnom az útnak. Korábban, még az éjszaka beállta előtt jártam a vasúti pályaudvaron, ahol akkor törölve szerepelt minden ki- és beérkező járat. Mintha az egész ország egy burokba csöppent volna, elzárva a ki-be járás lehetőségéről. Ráadásul a távolsági közlekedés sem működött, ugyanis a buszpályaudvaron is csak az elhagyatott járművek pihentek egymás mellett sorakozva vagy szerteszét szóródva egykori helyük környékén oldalra vagy teljesen felborulva.
Gog rávilágított engem egy újabb lehetőségre, és intett nekem, hogy nézzem meg, mi van a D-Wheelje túlsó oldalán. Hezitálva ugyan, de átkukkantottam a járművön, és legnagyobb döbbenetemre egy hasonló színvilágú oldalkocsit pillantottam meg a motorhoz csatolva. Gogra néztem, majd vissza a kocsira, majd még egyszer Gogra, de szó nem jött a számra, miközben ő biztató vigyorral nyugtázta meglepettségemet.

Nemsokára már az autópályán száguldottunk célunk felé; Gog mögött Alexis kapaszkodott, én pedig az oldalkocsiban helyezkedtem el; így robogtunk előre. Arra számítottam, hogy a kocsiban ülve kényelmetlen feszengésbe kezdek majd, ami Budapestig ki is fog tartani, viszont újabb megdöbbenésemre egész kényelmes helynek bizonyult. Mi több, testem java része így védve volt a hideg széltől is, ami a hajnal felé közeledve egyre fogvacogtatóbbá vált – mindössze az arcom fázott, szinte minden másom szélárnyékban volt, ellentétben a többiekkel. Ráadásként a hosszú kabátom is kellemes melegséget adott.
Kimondottan kényelmes volt. Talán túlságosan is.
A mellettünk elsuhanó tájat fürkészve eszembe jutottak a civil emberek. Azon tanakodtam, vajon hányan tudtam sikerrel elmenekülni, és hányan vesztették életüket egyelőre ismeretlen ellenségünk hadjáratában. És a menekülteknek hol sikerült meghúzniuk magukat? Vajon külföldön is ugyanez a helyzet, vagy csak itt, Magyarországon történik mindez?
Már vagy fél órája úton voltunk, de egyikünk sem szólt egy szót sem. Biztosra vettem, hogy mind ugyanarra gondolunk. Habár autópályán közlekedtünk, egyetlenegy autót vagy egyéb járművet sem láttunk elhúzni mellettünk. Képtelenségnek éreztem, hogy ennyire kihalttá váljon a világnak bármelyik része, viszont ezúttal szembesülnöm kellett azzal, hogy mintha csak mi maradtunk volna az emberiségből, annyira elhagyatottnak éreztem magam. Még Gog és Alexis társaságában is. Elkezdtem komoly félelmet érezni a jövőnkkel kapcsolatban.
Egy éles, csipogó jelzés zavarta meg a kellemes motorbúgást, melyben oly nagyon elmerengtünk mindhárman a vidéket és az utat fürkészve. Azonnal felkaptuk a fejünket, ugyanis ez a jel, amit Gog D-Wheelje mutatott, egy vagy több más párbajozó jelenlétére utal. Amikor hátrapillantottam, két ismeretlen D-Wheelre lettem figyelmes, rajtuk egy-egy köpenyes alakkal.
Járművük vészvillogójának ritmikus ki-bekapcsolgatásával jelezték nekünk, hogy párbajra hívnak minket, Gog pedig egy pillanatig sem ellenkezett, azon nyomban párbajmódba kapcsolta motorját, és betöltötte pakliját a D-Wheelre szerelt Duel Diskjébe. Eközben és is betöltöttem a kártyáimat az én játékszerembe.
– És velem mi lesz? – méltatlankodott Alexis.
– Csak dőlj hátra, és élvezd a műsort! – válaszolta merész vigyorral Gog.
A páros párbaj mind a négy résztvevője elkiáltotta a vezényszót, majd ellenfeleink egyike magához ragadta kezdés jogát, és minden körítést mellőzve megidézte a mezőre a Kozmo Farmerlányt ("Kozmo Farmgirl", mellé pedig elhelyezett egy lefordított kártyát a hátsó védvonalába. Az ezután következő hosszú, néma másodpercekből Gog és én arra következtettünk, hogy ellenfelünk ennyit tervezett kezdésnek, így Gog magához is ragadta kezdő leosztását, és belekezdett saját játékába.
– Normál Idézéssel lehívom "Infernoid Decatron"-t – Ahogy a szörny megjelent Gog D-Wheelje mellett a levegőben lebegve, már aktiválódott is képessége, melynek értelmében "Infernoid Antra"-t a pakliból egyenesen a temetőbe küldte. Ezzel a lépésével Decatron elnyerte a leküldött szörny szintjét és képességét, Gognak viszont más tervei voltak, és eképp folytatta fordulóját: – Kivonom "Infernoid Sjette"-t a kezemből, és Speciális Idézéssel lehívom "Infernoid Pirmais"-t.
A szárnyas démoni lény fenyegető pillantással emelkedett ki a talajon nyílt résből; minden bizonnyal egyenesen a pokolból érkezett, és abban a pillanatban, mikor elfoglalta helyét a mezőn, Gog parancsára visszakevertette előző ellenfelünk lefordított kártyáját a paklijába. Az illető arcát nem láttuk, de én biztos voltam benne, hogy csuklyája alatt éppen halkan szitkozódik. Ha mégsem, akkor viszont tervezett valamit.
– Fő Fázisom utolsó lépéseként pedig a temetőben lévő Antrát, valamint a kezemben lévő "Infernoid Harmadik"-at és "Infernoid Onuncu"-t kivonva Speciálisan Megidézem… – kis hatásszünetet követve lecsapta a lehívandó kártyát a Duel Diskjére, és hangosan kiáltotta el annak nevét: – "Infernoid Devyaty"-t!!
Az újabb pokoli teremtmény szintén a föld alól tört utat magának a párbajtérre, hogy pusztulást hozzon ellenfeleinkre. A hatalmas, szárnyas kígyó fenyegető vicsorral mérte végig az ellenségeként egymagában álló Kormo Farmerlányt, aki szemmel láthatóan megrettent a teremtmény láttán.
– Devyaty, támadd a Farmerlányt! – utasította szörnyét Gog, mire az üvöltve egy türkizkék fénysugarat lövellt szájából a Kozmo felé.
– Bevetem a Kozmo Farmerlány képességét! – reagált ellenfelünk, a kártya tulajdonosa. – Kivonhatom őt a játékból, és a helyére megidézhetek egy négyes vagy magasabb szintű Kozmo szörnyet!
– Szeretnéd? Hát nem hagyom! – vágott vissza Gog, és Devyaty képességét bevetve a szörny felfalta Decatront, semlegesítve ezzel a Farmerlány erejét. – És ha azt hiszed, hogy megúsztad ennyivel, akkor tévedsz! Devyaty ki is vonja a semlegesített szörnyet!
A Kormo Farmerlány körül ebben a pillanatban megnyílt a föld, és a résből lángcsóvák csaptak fel, majd pedig baljósan csörgő fém láncok, melyek megkötözték és a mélybe rántották az áldozatot. Sikolya még másodperceken keresztül visszhangzott a motorzúgás közepette is.
Pirmais és Devyaty bevitték saját maguk közvetlen támadását, mellyel ellenfeleink Életpontja 8000-ről 4600-ra csökkent. Gog, hogy lezárja körét, lefordította utolsó kézben lévő kártyáját, és átadta a terepet második ellenfelünknek, aki eddig némán nézte társa vívódását ellenünk.
Csak remélni mertem, hogy nem húz elő valami olyasmit, ami ellen tehetetlen leszek a közvetkező körben.
Következő ellenfelünk Ariellel, a Nekrozok Papnőjével ("Ariel, Priestess of the Nekroz") nyitott, akinek képessége lehetővé tette, hogy megemelje a saját szintjét annyival, ahány lapját a játékos felfedi nekünk. Legnagyobb megdöbbenésemre az alak mind az öt kártyáját megmutatta nekünk; Nekroz Trishula ("Nekroz of Trishula"), Nekroz Valkyrus ("Nekroz of Valkyrus"), Nekroz Unicore ("Nekroz of Unicore"), a Nekroz Kaleidoszkóp ("Nekroz Kaleidoscope") és a Nekroz Tudatlanság lapok voltak nála. Utóbbi erejéről fogalmam sem volt, de úgy éreztem, nem fog ez sem sokat váratni magára.
– Kijátszom a Nekroz Tudatlanság Rítus Kártyát! – szólalt meg ellenfelünk, és szörnyű érzés lett úrrá rajtam, hogy sejtésem ilyen hamar beigazolódott és valóra vált. – Ezzel a lappal Rituálisan Idézhetek egy Nekroz szörnyet, figyelmen kívül hagyva annak idézési feltételeit.
Most kezdtem el szörnyen aggódni, ugyanis Ariel, a Nekrozok Papnője ekkor már kilences szintű volt. És tudtam jól, hogy ha nincsenek idézési kritériumok, amik gátolnák a Nekrozokat, ez a felállás csak egyetlen szörny lehívását eredményezheti.
– Rituális Idézéssel lehívom Nekroz Trishulát! – kiáltotta a fickó, és miután Ariel apró, lebegő fénypontokká lett, helyét átvette a Jégakadály sárkányának emberi formában újjászületett alakja: Nekroz Trishula.
Szélvihart kavart a jelenléte, mely szinte csontig hatolt. De nem csak emiatt borzongtam meg; tudtam, hogy most a képessége következik, amivel eltakaríthatja a mezőn lévő szörnyeinket végérvényesen.
Gogra néztem kérdő pillantással, de csak ekkor jöttem rá, hogy igazából nincs mitől aggódnunk, és én is csak feleslegesen idegeskedtem.
– Bevetem Trishula képességét, és eltávolítom három kártyátokat a játékból! – ismertette szörnye erejét ellenfelünk.
– Érvényesítem Infernoid Devyaty képességét! – kontrázott rá Gog, és feláldozta Pirmaist a kígyószörnynek, aki semlegesítette a fenyegető Trishula erejét, és ahogy a Farmerlány esetében, ezúttal is izzó fém láncok törtek elő a pokol feneketlen mélységéből, és magukkal ragadták a Nekroz harcost.
A fickó halkan motyogott valamit csuklyája alatt, majd Ariel képességével a kezébe adta Shuritot, a Nekrozok Stratégáját ("Shurit, Strategist of the Nekroz").
– Nehogy abban reménykedjetek, hogy eddig terjedt a Nekrozok hatalma! – szólt hozzánk fenyegetően az ellenséges páros éppen játszó tagja. Most, hogy hosszabban hallottam beszélni, valami ismerőset véltem felfedezni a hangjában, de nem tudtam felidézni, hol hallottam már, vagy hogy egyáltalán kihez tartozhat. Különös csengése volt. Kissé talán nem is evilági.
Mindenesetre Goggal nem akartam megosztani észrevételemet. Egyelőre legalábbis. Amíg nem voltam biztos a dolgomban. Ráadásul a párbajunk nagyon prioritást élvezett holmi találgatásoknál meg sejtelmeknél.
Nagyobbat bizony – alighanem az életünk függött attól, hogy nyerünk-e vagy veszítünk. Nem tudtam eldönteni, hogy aggasztó vagy üdítő gondolat, hogy megfeledkeztem erről a tényezőről.
Az ismeretlen alak tovább folytatta körét: aktiválta a Nekroz Kaleidoszkópot, amivel leküldte Extra Paklijából a Hulló Kvazár Sárkányt ("Shooting Quasar Dragon"), és Rituális Idézéssel lehívta Nekroz Valkyrust és Nekroz Unicore-t. Gognak és nekem ámulni sem maradt időnk, Valkyrus már fel is áldozta a kézben lévő Shuritot, ellenfelünk pedig egy extra húzási lehetőséghez jutott általa. De ez még nem minden, ugyanis Shurit képességéből kifolyólag egy második kártyát is felvehetett a paklijából, ami végül nem más lett, mint a Nekroz Sorsdöntő Vértezet ("Nekroz of Decisive Armor").
Valkyrus ezután mestere haragos parancsára nekitámadt Gog Infernoid Devyatyének, és bár a szörnyek azonos támadóerővel bírtak, az imént felhúzott Sorsdöntő Vérzetet kártya képességét bevetve Nekroz Valkyrus darabokra szabdalta a pokol teremtményét, aki éles rikoltással robbant apró darabokra a játékmezőn.
Nekroz Unicore támadása már csak ráadás volt, és a kör végére Gog és én 4700 ponton álltunk. Feszült voltam, hiszen akár az egész párbaj is rajtam bukhatott, ha rosszul játszom ki a lapjaimat. Ahogy felhúztam a hatodik kártyát a kezdő leosztásom mellé, és végigpillantottam azon, amim van, valamelyest visszatért bizakodó szemléletem a játék kimenetelét illetően. De nem mertem lebecsülni ellenfeleimet még akkor sem, ha csak két szemlátomást védtelen szörnyük van a mezőn.
Ha elszúrom, azzal mindhármunkat megöletem.
– Kezdem! – szólaltam fel hangosan, hogy eloszlassam minden kételyemet, és bátorságot merítsek az érzéseimből. – Eldobom a kezemből a Kiber Sárkánymagot ("Cyber Dragon Core"), és Speciális Idézéssel lehívom a Galaxiskatonát ("Galaxy Soldier")!
Az ezüst színben fénylő harcos teljes magabiztossággal szállt alá a csillagos égbolt fellegéből, hogy segítségemre legyen a harcban. Képességével egy második társát is a kezembe vettem, akit le is hívtam, miután leküldtem a kezemből a temetőbe az egyik Kiber Sárkányomat ("Cyber Dragon").
Rövid szünet után folytattam: összefordítottam a két ötös szintű Galaxiskatonát, és Felsőbbrendű Idézéssel lehívtam Nova Kiber Sárkányt ("Cyber Dragon Nova"). A tüzben edzett gépsárkány hangos üvöltéssel köszönt nekünk, és bár képessége Nekroz Unicore miatt nem élt, és így nem tudtam visszahozni a temetőmből a Kiber Sárkányt, ahogy azt ideálisnak képzeltem volna, egy pillanatra sem hagyott alább lelkesedésem: Felsőbbrendű Váltással továbbfejlesztettem Novát egy új szörnyeteggé, ami nem más volt, mint a Végtelenség Kiber Sárkánya ("Cyber Dragon Infinity"). Sötétebb lángokból szállt fel a magasba, majd le a mezőre, mint Nova, és bár képessége szintén blokkolva volt, nem kellett már sokáig aggódnia emiatt.
– Kijátszom az Erőfolyamot ("Power Bond"), és egyesítem a két kezemben lévő Kiber Sárkányt egy új, mindent elsöprő gépszörnnyé! – kántáltam, miközben harci szellemem egész az egekig szárnyalt. – Fúziós Idézéssel lehívom a Tomboló Kimérasárkányt ("Chimeratech Rampage Dragon")!
Az obszidián borítással körbevett, vörösen izzó magból kiemelkedő sárkányfejek egyszerre hangzó üvöltésébe valósággal beleremegett az aszfalt, amin száguldottunk. Sőt, mintha meg is repedt volna. Emlékeim szerint sosem vert még olyan hevesen a szívem, bár ennél többet ebben a körben nem tehettem, hogy tovább erősítsem frontvonalunkat, és a jelenlegi szörnyeinknek nem állt módjában kivégezni ellenfeleinket, mivel Unicore elzárta a Tomboló Kimérasárkányt a többszörös támadás lehetőségétől. De még ekkor sem csüggedtem, hiszen az Erőfolyam kétszeresére emelte a sárkányom erejét, ami bőven elég volt ahhoz, hogy eltakarítsa Nekroz Unicore-t az útból.
– Támadj, Tomboló Kimérasárkány! – üvöltöttem, a gépsárkány pedig habozás nélkül hamvasztó elektromos sugarat lövellt az összes szájából egyenesen a zavaró tényezőként szolgáló, 2300 támadóponttal rendelkező Unicore-ra. A szörny pillanatok alatt semmivé lett.
A Végtelenség Kiber Sárkánya ekkor még nem rendelkezett elég erővel ahhoz, hogy legyőzze Nekroz Valkyrust, ezért miután beléptem a Második Fő Fázisba, képességével sárkányom bekebelezte az utolsó mezőn maradt Nekrozt, és ereje 200 ponttal megemelkedett ez által.
Végső lépésként aktiváltam a Tomboló Kimérasárkány képességét, és a paklimból a temetőbe küldtem egy második Kiber Sárkánymagot, valamint egy Elektromágneses Teknőst ("Electromagnetic Turtle"), pusztán a biztonság kedvéért. Ugyanis a következő körben a Kozmo játékos következik, és ellene nem szeretnék semmit a véletlenre bízni.
Némi idegességgel fejeztem be a kört, és izgatottan vártam, mivel rukkol elő ellenfelem.
A Kapzsi Üstöt ("Pot of Greed") aktiválta elsőként, és két kártyát húzott a paklija tetejéről a kezébe. Ezt követően a Kozmoll Gonosz Boszorkányt ("Kozmoll Wickedwitch") hívta le, és rögtön be is vetette képességét, amivel lecserélte szörnyét az eggyel magasabb szintű Kozmoll Sötét Úrnőre ("Kozmoll Dark Lady"). Ez a szörny önmagában is óvatosságra intett, viszont a java még csak ezután következett.
– Eldobom a kezemből a nyolcas szintű Kozmo Sötét Rombolót ("Kozmo Dark Destroyer") és a kettes szintű Kozmo Szalmaembert ("Kozmo Strawman") – kezdte az alak –, hogy Speciális Idézéssel lehívjam a Kozmo Sötét Bolygót ("Kozmo Dark Planet")!
Kisvártatva egy gigászi méretű gömb jelent meg fejünk felett az égen, melyet több helyen is fém gyűrűk öleltek körül. Az egész objektum zöld alapszínben tündökölt, felületén rengeteg kisebb-nagyobb áramkörszerű rajzolattal, melyek ritmikusan felizzottak, majd kialudtak, mintha valami előre megírt program szerint világítanának. Olyan volt, mint valami futurisztikus hold, de sokkal inkább mint egy űrállomás, habár ahhoz túlságosan is nagy volt – csak a gömb egymaga eltakarta előlünk az eget, és szörnyűséges árnyékot vetett az egész párbajtérre.
Fogalmam sincs, meddig bámultam ámulattal ellenfelem szörnyére, de csak akkor ocsúdtam fel a döbbenetből, amikor a Kozmo Sötét Bolygó ezernyi lézerágyúja egyszerre indított pusztító támadást a parányinak számító Végtelenség Kiber Sárkánya ellen, és Gog a nevemet üvöltötte:
– SOUNGA!!
Visszatértem a jelenbe, eszembe jutott, hol vagyok és mit kell tennem.
– Aktiválom a temetőben lévő Elektromágneses Teknős képességét! – kiáltottam már-már hadarva a kétségbeeséstől. – Semlegesíti a támadást, és véget vet a Csata Fázisnak!
– Aktiválom a Sötét Úrnő képességét! – kiáltotta ellenfelem. – Ezer Életpontért cserébe semlegesítem a szörnyed képességét!
Egy pillanatra minden megmaradt reményemet elveszni éreztem. De ekkor a Végtelenség Kiber Sárkánya harci üvöltésben tört ki, és ennek hála a fény visszaköltözött sorsunk horizontjára.
– Aktiválom a Végtelenség Kiber Sárkányának képességét! – kontráztam rá a Kozmoll szörnyre. – Egy lefordított egységért cserébe semlegesíti egy szörny aktiválódott képességét, és elpusztítja azt!
A Kormoll Sötét Úrnő apró hamuvá lett a sárkányom perzselő sugárnyalábja által, a temetőben szunnyadó Elektromágneses Teknősöm pedig pajzsot vont a térfelem köré, megvédve a Végtelenség Kiber Sárkányát a Kozmo Sötét Bolygó fegyverarzenáljának pusztításától.
A harci hév megszűnt a kör végére, és csend lett úrrá két ellenfelünkön. Végignéztek a 4200-as Tomboló Kimérasárkányon és a 2700-as Végtelenség Kiber Sárkányán, majd a saját kezükben lévő vajmi kevés kártyán, és némán megállapították, hogy vereséget szenvedtek. Legalábbis ezt szűrtem le abból, hogy ellenfelem egy szó nélkül, pusztán egy hanyag kézmozdulattal átadta a hívás jogát Gog társamnak.
Gog felhúzta a paklija következő kártyáját, és tisztán láttam, hogy a kártyára pillantva kikerekedtek a szemei. Egyesével végigfürkészte mindkét ellenfelünket, majd egy rövidebb szünet után felém fordította tekintetét.
– Nem akarok nagyzolni, vagy bármi hasonló – kezdte –, de úgy érzem, ezt a párbajt egyetlen támadással kell lezárnom. Nem merek kockáztatni.
Bólintottam, ezzel tudomásul vettem, hogy ha muszáj, akár az én szörnyeimet is feláldozza majd a győzelem minél gyorsabb megszerzése érdekében. Bíztam a megérzéseiben, és ha őszinte akarok lenni, a Nekroz játékos kezében lévő egyetlen kártyalap bizony bennem is kellemetlen érzéseket ébresztett. Nem voltam biztos benne, hogy látni akarom érvényesülni, épp ezért támogattam a harc minél hamarabbi befejezését. És ha Gognak sikerült felhúznia egy ehhez szükséges kártyát, akkor lelke rajta, legyen. Én bízom benne.
– Kijátszom a Rítus Előkészítése ("Pre-Preparation of Rites") varázslapot – kezdett bele körébe Gog. – Ezzel felvehetek egy Rítus Kártyát a paklimból, majd pedig egy Rítus szörnyet, aminek neve szerepel a Rítus Kártyán.
– Aktiválom a Kozmo Sötét Bolygó… – kezdte a Kozmo játékos, társa viszont ekkor félbeszakította, és fejével egyik szörnyem, a Végtelenség Kiber Sárkánya felé intett.
Ellenfelem vicsorogva elhallgatott, és hagyta, hogy Gog felhúzzon két általa választott kártyát a paklijából: A Fényhozó Érkezése Rítus Kártyát, és az Infernoid Fényhozó Rítus szörnyet.
– Kijátszom a Fényhozó Érkezése lapot! – kiáltotta Gog, mint aki már zsebében tudhatja a győzelmet. Ellenfelünk ezúttal nem szólt közbe, hogy érvényesítse a Sötét Bolygó képességét. Minden bizonnyal várt valamire, de ez Gogot nem aggasztotta. – Feláldozom a paklim összes szörnyét, hogy általuk megidézzem a pokol leghatalmasabb entitását: Infernoid Fényhozót!
Akár az Újszövetségben, a Fényhozó villámként bukott alá az égből a földre gyönyörű férfiúként, szárnyait kitárva, méltóságteljes, magasztos kiállással. Fénye bevilágította a magasban lebegő Sötét Bolygó legsötétebb zugait is.
– Mikor az Infernoid Fényhozó megjelenik a mezőn – kezdte Gog erőteljes magabiztossággal hangjában –, minden mezőn lévő szörny FÉNY besorolású lesz. Továbbá minden mezőn lévő FÉNY szörny után 2000 ponttal növekszik a támadóereje.
Összesen négy FÉNY szörny volt a mezőn, így a Fényhozó ereje 8000 pontra emelkedett. Nem volt kérdés, hogy immáron nem bizonyult ellenfélnek a Sötét Bolygó számára.
Gog tartotta magát megérzéséhez, és szörnye egyetlenegy csapásával megsemmisítette a hatalmas, lebegő gép objektumot az égen. Számtalan fénycsóvát lövellt felé, melyek valósággal keresztüldöfték a bolygót és annak gyűrűit, s a gépszörny egy hosszabb detonációsorozat kíséretében szétrobbant a fellegekben, nappali világosságba borítva a környező vidéket. A bolygó parányira szakadt izzó maradványai még legalább egy percig szállingóztak odafentről, mintha túlméretezett szentjánosbogarak alkottak volna négyzetkilométereket beborító rajt.
Miután minden megmaradt szörny eltűnt a mezőről, a párbaj ténylegesen is véget ért. Ellenfeleink némán, leszegett fejjel jöttek mögöttünk, míg Gog, Alexis és én ugyanilyen hallgatagon haladtunk előre Budapest felé. Nem tudtuk, mit akarhatnak még tőlünk azok ketten, de nem úgy tűnt, mint akik végeztek velünk. Sőt, nagyon is akartak valamit. Vagy talán vártak valamire.
– Mit akartok még tőlünk? – vonta kérdőre őket Gog. – Legyőztünk titeket, úgyhogy kopjatok le! A főnökötökkel van dolgunk!
Ahogy ezt kimondta, éles, sípoló hang ütötte meg mindannyiunk fülét, amit egy fülsiketítő robbanás követett; aknára hajtottunk a motorral, és már késő volt, hogy figyelmeztessem Gogot, vigyázzon. A D-Wheel keserves halálbúgását és Alexis riadt sikolyát hallottam már csak, Gog eltűnt a látóteremből, én magam pedig a döbbenettől képtelen voltam bármilyen hangot kiadni, vagy bármilyen cselekvést végrehajtani. Elhomályosult előttem minden, a végtelenségig elnyújtott hangok eltompultak, és amikor testem bénultan a kemény aszfaltra zuhant, minden sötétségbe borult.

Ropogást hallottam a távolban. Tűzropogást. Idővel egyre közelebbinek tűnt, és egyre élesebbnek. Arra eszméltem, hogy fáj a járomcsontom és a homlokom. Talán az oldalam is, de a térdem biztosan. Az kegyetlenül sajgott. Még sötétség borított mindent, szemeimet nem tudtam kinyitni, de megmozgattam, amimet csak tudtam, öntudatlanul is, hogy megállapítsam, milyen sérüléseket szenvedtem el.
Szerencsésnek gondolván magamat, nyugtázhattam, hogy nem tört el semmim, nem vérzik semmim, tehát kisebb-nagyobb zúzódásokkal sikerült megúsznom a…
Mi történt?
Igaz… Aknára hajtottunk Gog D-Wheeljével.
Hogy került oda? Valaki odatette talán?
Lassan kinyílt a szemem, és látóteremben azonnal narancsos színben pompázó lángnyelveket pillantottam meg. Néhány másodpercig még mozdulatlanul bámultam magam elé, majd hirtelen eszembe jutott…
– Gog!! Alexis!! Hol vagytok?!
Kétségbeesetten kaptam fel fejemet a földről, amennyire tudtam, de az oldalamba hasító fájdalomtól összegömbölyödni kényszerültem. Tudtam, hogy hamarosan el fog múlni, de addig ki kellett bírnom valahogy. És a barátaimat is meg kellett találnom. Nem vesztegethettem az időt, akármennyire is fájlaltam mindenem.
Lassan felnyomtam magam annyira, hogy körbe tudjak nézni, és ameddig elláttam, mindenhol égett a tűz. A kifolyt üzemanyag és a motor szétszakadt részei egyaránt lángokban álltak. Nem tartottam valószínűnek, hogy bármi egyéb fel fog robbanni, de szerettem volna biztosra menni, ezért minél távolabb igyekeztem kúszni a D-Wheel részeitől.
Tőlem alig fél méterre megtaláltam a Duel Diskemet. Néhány pillanatig elgondolkodtam azon, vajon hogy került le a kezemből, de nem tűnt nagy jelentőséggel bíró körülménynek, így hát nem is elmélkedtem rajta tovább, inkább magamhoz vettem.
Néhány métert sikerült vonaglással megtennem, aztán megtorpantam; egy köpenyes alakot pillantottam meg nem is olyan messze tőlem, amint némán áll a lángnyelvek között, nekem háttal. Kezeit mintha összeérintené maga előtt, majd széttárná, és ezeket a mozdulatokat ismételné kimért és megfontolt lassúsággal.
Aztán megfigyeltem, hogy amikor széttárja a karjait, valami vékony hullik ki az ujjai közül. Azt hittem, az egyike azoknak, akikkel nemrég párbajoztunk, és rákiáltottam. Az alak megállt, felém fordult, és tett néhány lépést előre. Ekkor jöttem rá, miféle mozdulatokat végzett az imént, és hogy mik hullottak ki a kezéből.
A köpenyes, csuklyás alak egy Kiber Sárkány kártyalapot tartott a kezében. Az én egyik Kiber Sárkányomat! És mielőtt bármit is szólhattam volna, egy könnyed mozdulattal megragadta, és vízszintesen kettétépte a lapot, ami a paklim fő építőköve, és annak kezdete volt annak idején.
Félve pillantottam az idegen háta mögé, ahol nemrég állt, és elszörnyedtem, amikor megláttam, hogy egy széttépett kártyalapokból álló halmot hagyott maga mögött. Fúziós szörnyeket, Felsőbbrendű szörnyeket véltem felfedezni, egy Erőfolyam kártyát, Kiber Sárkánymagokat, és…
Haloványan láttam ezeket, de több se kellett, hogy világossá váljon: ez a nyomorult egyesével tépte szét a paklim minden egyes lapját, míg én eszméletlen állapotban hevertem a földön. A levegő elakadt a torkomban; szinte fojtogatva éreztem magam, mintha a szörnyű felismerés kegyetlen, láthatatlan ujjai a nyakam köré fonódnának és arra törekednének, hogy elzárják az éltető levegő minden lehetséges útját a tüdőmbe.
Az idegen váratlanul arcon rúgott kemény bakancsával, amitől hátraestem. Légszomjat már nem éreztem, viszont az orrom kínzón lüktetett. Megtapogattam gyorsan, és megállapítottam, hogy nem tört el szerencsére. Ettől függetlenül éreztem, hogy fájdalmaim együttesen az elviselhetetlenség határát fogják súrolni nem is olyan sokára, ha nem kapok ellátást, vagy ha nem pihenhetek le egy kicsit.
Jelenleg egyik eshetőségre sem láttam esélyt, azonban a harag egy apró szikrája olyan tüzet gyújtott bennem, éreztem, ami hamarosan elnyom minden fájdalmat. És akkor, ha ez bekövetkezik, az ellenségeimnek lesz mitől tartaniuk.
Ebben hittem. De a kérdés az volt csupán, hogy kihúzom-e addig.
– Ennyit rólad, Sounga – szólalt meg a fickó fölém magasodva. Egész más hangja volt, mit azoknak, akikkel megküzdöttünk. – Most, hogy a Kiber Sárkány paklid cafatokban, nem jelentesz veszélyt sem rám, sem a tervemre. Egy senkivé tettelek néhány perc leforgása alatt. Milyen érzés?
– Te vagy a felelős mindazért, ami az országban történt? – vontam kérdőre haragomat türtőztetvén. – Ki vagy, és miért csinálod ezt?
A fickó harsányan felnevetett.
– Tényleg ennyire futja? – gúnyolódott. – Megkérded, ki vagyok, és mit akarok? Mégis mire mennél a válasszal, mondd csak?!
Nem válaszoltam. Akármennyire is fájt, részben igazat kellett adnom neki. Itt helyben elintézhetne, nekem pedig esélyem se lenne visszavágni.
Legalábbis most még nem. Ha húzom az időt, talán…
– Főnök! Megvannak! – hallatszott egy hang a hátam mögül. Ez az ellenfeleink egyikének hangja volt, biztos voltam benne.
Megfordultam, és megpillantottam a két csuklyás alakot, amint Gogot és Alexist a földre dobják. Hirtelen felindulásból hozzájuk akartam sietni, de a fájdalmaim még mindig erősebbek voltak az akaratomnál. Az adott egyedül némi megnyugvást, hogy mindketten életben vannak. Apró mozdulatokat tettek csak, többre nem voltak képesek, de még éltek, és ez biztató volt a számomra. Még akkor is, ha ostobaság volt a részemről ilyen helyzetben bizakodni bármiben is.
– Miért nem mutatkoztok be nekik, fiúk? – fordult két ellenfelünkhöz a harmadik csuklyás. – Hiszen régi ismerősök vagytok, nem igaz?
A két csuklyás kuncogott egy rövidet, majd lassan hátrahajtották csuklyáikat, én pedig valóságos jégszoborrá dermedtem a lángnyelvek ölelésében.
– Wind!! PJ!!
Mindketten különös, kifejezéstelen szemekkel tekintettek le hol rám, hol Gogra és Alexisre. Az első, ami kibukott volna belőlem, azon kérdések sorozata, hogy miért csinálják ezt, mi történt velük, hogy tehettek ilyet, és hasonlók, de tudtam jól, hogy értelmetlenség lenne bármit is szólnom hozzájuk; ők már egyértelműen nem azok, akiket a shadowgame.hu oldalon, majd a valóságban is megismertünk.
Már csak a paklim gyilkosának kiléte maradt ismeretlen. Felé fordultam hát, és némán nekiszegeztem a kilétét illető kérdést.
– Miért is ne? – felelt kérdésre kérdéssel, mintha meghallotta volna a gondolataimat. – Nem oszt, nem szoroz a dolog. Elvégre mind ismertek engem, pusztán elfelejtettetek. Én viszont sohasem tenném ezt.
Megfogta csuklyáját, és lassú mozdulattal hátrahajtotta azt, hogy arcának vonalai kirajzolódhassanak a bennünket körülvevő lángok vérnarancsos fényeiben.
És igaza volt. Jól ismertük őt mindannyian. Alexis, Gog és én szólni sem tudtunk, mikor ráeszméltünk, kit is látunk magunk előtt; őt, aki hajtóvadászatot indított ellenünk, és aki a felelős minden szörnyűségért, ami velünk mindnyájunkkal történt…
– Én, Doofy sohasem felejtek.



A fejezetben debütált fanmade kártyáim:
Sounga  2017-04-30 21:06 
Avatar
4. fejezet

Doofy. Egy ostoba kölyöknek hittük, amikor azzal igyekezett felhívni magára a figyelmet, hogy pusztán normál szörnyekből álló, egymással össze nem illő, egymással együttműködni képtelen kártyákból álló paklija dobogós helyezést ért el a világ rangos versenyein. Fogalmunk sem volt arról, hogy vajon csak szórakozik velünk vagy halálosan komolyan gondolja, amit mond.
És most itt állt ugyanez a srác. Arca őrült bosszútól sugárzott. Sugárzott, mert végre-valahára elkapott bennünket, kik a csapatból talán utolsókként őrizték meg józan eszüket, és nem hódoltak be Doofynak.
Windet és PJ-t elnézve azt találgattam, miért álltak ők ketten Doofy oldalára. Tekintetükből lerítt, hogy nincsenek maguknál, épp ezért arra tudtam csak következtetni, hogy Doofy valamilyen felsőbb hatalommal kényszerítette tértre őket, és méltóságuktól megfosztva egykori barátaik után küldte őket.
– Ők már az enyémek. Csak engem szolgálnak – jelentette ki Doofy magabiztosan, mikor látta, hogy két egykori barátomra pillantok. – És hamarosan Gog és a bájos Alexis is behódol majd nekem. – Fejével intett feléjük, majd vigyorogva visszafordult hozzám. – Ami pedig téged illet… – paklim kártyáinak darabokra szakított halmára fordította tekintetét, úgy folytatta: – Te voltál az egyik legnagyobb veszélyforrás, de szerencsére sikerült ártalmatlanítanom téged. Nem mintha hasznomra lehettél volna. A Kiber Sárkányaid keveset érnek gyakorlatilag bármelyik másik paklival szemben.
Ökölbe szorult a kezem a sértegetés hallatán, de a bosszús pillantáson kívül nem tettem többet. Tisztában voltam a helyzetemmel, és ha meggondolatlanul cselekszem, annak nem csak én ihatom meg a levét, tudtam jól.
– Mielőtt végérvényesen elteszlek téged láb alól – folytatta Doofy –, egyvalamire válaszolj nekem.
Zavarba ejtően közel hajolt arcomhoz, majd hűvös, fenyegető hangnemben feltette kérdését:
– Hol vannak a vezetőitek, Csigusz, Sam és Raiden?
A kérdés váratlanul ért, egy pillanatra el is kerekedett a szemem, utána viszont csak annyit válaszoltam őszintén:
– Fogalmunk sincs. De ha tudnánk, akkor se mondanánk el.
Doofy arcát elnézve úgy tűnt, mintha nem is számított volna más válaszra. A legnagyobb természetességgel egyenesedett fel, és egy közönyös sóhajjal nyugtázta válaszom.
– Mindegy, mit tesztek, sorsotok a szolgaság vagy a halál lesz – mondta, majd kimért léptekkel elindult a földön fekvő Gog és Alexis felé. – Mivel a te osztályrészed az utóbbi lesz, Sounga, egy kicsit még kínozlak, mielőtt a másvilágra küldelek.
Hideg futott végig a hátamon szavai hallatán. Nem azért, mert arra készül, hogy megöl engem, hanem hogy Lexiékhez közeledve az én kínzásomról beszélt. Ha bántani meri őket…
Doofy megállt a foglyok előtt, leguggolt hozzájuk, és Gog felé fordította fejét, aki vicsorogva bámult vissza rá.
– Gog Winddel és PJ-vel visszamegy Budapestre, csatlakozik a többiekhez, és együtt elindítják a végső hajtóvadászatot a megmaradt Shadowgame-esek ellen. – Ez után Alexishez fordult. – Az ifjú hölgy pedig… nos…
Gog ebben a pillanatban villámgyorsan térdre tápászkodott, két kézzel megragadta Doofy torkát, és teljes erejéből szorítani kezdte, miközben válogatás nélkül szitkozódott elsöprő haraggal hangjában. Alexis némán nézte a jelenetet a földön fekve, annak teljes hatása alá kerülve.
Néhány hosszú másodpercig tartott az egész, míg Wind és PJ felocsúdtak meglepettségükből, és együttesen a földre nyomták Gogot, aki elengedni kényszerült ellenségünk nyakát. Egykori barátai néhányszor még meg is taposták őt a földön, mielőtt visszaálltak a helyükre. Alexis Gog nevét kiáltva sietett oda hozzá.
– Kiirtom belőled ezt az ellenséges érzést irántam, ne aggódj! – mosolygott Doofy a nyakát simogatva, majd gyengédnek nem nevezhető mozdulattal megfogta Alexis állát, és arra kényszerítette, hogy egyenesen a szemébe nézzen. – Neked, aranyom, egy különleges szerepet szántam.
Alexis ekkor egy kiáltás kíséretében mélyen belekarmolt Doofy arcába, akit szemlátomást meglepett a dolog, és visszakézből pofon vágta a lányt, de olyan erősen, hogy Alexis visszazuhant a földre. Szitkozódott egy rövidet, majd végigsimította tenyerét a három íves seben, letörölve az azokból kibuggyanó vért, amit aztán egyesével lenyalt az ujjairól, mintha valami édes nyalánkság lett volna.
– Makacskodnak még, de mindegyik így kezdte – kuncogott. – Hamarosan a szolgáim lesznek, te pedig szépen végignézed.
– Azt nem fogom hagyni – vágtam rá azonnal.
Doofy csak ekkor fordult hátra, mert feltételezhetően gyanakodott a manírra, amivel az imént megszólaltam, és amikor megpillantott, valósággal ledöbbent: én már talpon álltam, Duel Diskemmel a bal kezemen.
– Kihívlak téged! – kiáltottam. – Nem fogom hagyni, hogy még több barátomat fordíts ellenem!
Doofy egy ideig dermedten bámult, majd kitört belőle az őszinte, könnyfakasztó nevetés. Hosszú időbe telt, és nagy erőfeszítések árán, de végül sikerült megfékeznie rohamát, talpra állt, és szembefordult velem, arcán őszinte érdeklődéssel.
– Széttéptem a paklidat, nem emlékszel? – kérdezte gúnyosan. – Mégis mivel akarsz ellenem játszani?
A bosszúvágytól fűtve szinte el is feledtem minden fájdalmamat, ami néhány perce még megbénított. Nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy saját testi korlátaim elnyomják szellemem akaraterejét.
Belenyúltam kabátom egyik zsebébe, és egy paklitartót vettem ki belőle. Magam elé tartva szemügyre vettem, enyhén megráztam, hogy megbizonyosodjak arról, benne vannak a kártyáim.
– A szegedi pusztítás után nem sokkal – kezdtem, miközben kinyitottam a paklitartót, és kivettem belőle a kártyákat – kötöttem egy szerződést.
A Duel Diskbe töltöttem kártyáimat, és Doofy értetlen arckifejezését látva egyre elbizakodottabban folytattam mondandómat.
– Ez az én új paklim, melyben azon istenek hatalma szunnyad, kikről az emberek talán még csak nem is tudják, hogy léteznek, és kezükben tartják minden halandó lény sorsát. Akik egyetlen ujjukkal szétnyomhatnak minket, vagy egyetlen lélegzetvételükkel az űrbe repíthetnek mindnyájunkat. Ez az elképzelhetetlen hatalom az, amivel végezni fogok veled, Doofy.
Ellenfelem arcára őrült vigyor telepedett.
– Te nem vagy magadnál. De hát ki vagyok én, hogy jókedvnek elrontója legyek? – Előkapott egy paklit a ruhájából, és Duel Diskjébe töltötte azt. – Ha ennyire harcolni akarsz, hát legyen! Teljesítem utolsó kívánságodat!
Mielőtt elkiáltottam volna a vezényszót, Gogra és Alexisre pillantottam. Míg Alexis arcáról a féltés, Gogéról a szilárd hit sugárzott, amit a győzelmembe vetett. Minden bizonnyal látták rajtam azt, amit én is nagyon jól éreztem: a messzi világok isteneinek befolyása hatást gyakorolt rám.
De szükségem volt az erejükre, hiszen a Kiber Sárkányaimra már nem számíthattam. Ha jobban vigyáztam volna rájuk, talán nem kellett volna sor kerüljön erre, de ami történt, megtörtént, és most nem pusztán a barátaimért, hanem az elpusztított paklimért is bosszút akarok állni Doofyn.
És bosszút is fogok állni.
– Párbajra fel!! – kiáltottuk mindketten, s a leszámolás kezdetét vette.
Doofy a vezényszót követően normál idézéssel lehívta Ammutot, a Falánkot. A krokodilfejű, oroszlán- és víziló testű démon a három állat kiáltásának bizarr együtthangzását adta ki torkán üvöltés gyanánt, majd képességét érvényesítve Doofy kezébe vett két pendulum szörnyet: Ma'at Tollát és A Bűnös Szívét. Aztán ahogy arra számítani lehetett, következő lépéseként elhelyezte az egyes és tizenkettes skálájú szörnyeket a pendulum zónáin. Viszont ezt követően egy lefordított lappal be is fejezte a körét, és a szüntelen vigyorral a képén adta át nekem a hívás jogát.
Nem is késlekedtem, felhúztam paklim legfelső lapján. Látványosan hezitálni nem mertem, nehogy azt a tévképzetet adjam ellenfelemnek, hogy tartok a rejtett lapjától, így körömet rögvest egy varázslappal nyitottam.
– Kijátszom a Cxaxukluth Ivadékai varázslapot, és kezembe veszek két Öreg Istent: Nugot és Yebet!
Doofy arcáról cseppnyi meglepődés volt leolvasható, amit annak tudtam be, hogy nem számított tőlem pendulum kártyákra. De nem volt akkora meglepetés, hogy a magabiztos vigyor lehervadjon az arcáról, így hát folytattam.
– Nugot, az Öreg Istent a bal pendulum skálámra, Yebet pedig a jobb pendulum skálámra helyezem!
A magasba szökő kék fényoszlopokban felbukkant a sokszemű, alaktalan massza, Nug, valamint az égben lebegő csápos, sötét fellegre emlékeztető Yeb. Nug szemei megállapodtak Doofyn, Yeb pedig fenyegetően legyintett párat csápjaival, s közben valami baljós, nem e világi morgást hallatott valahonnan a testéből.
– Folytatom! – kiáltottam, még mielőtt Doofy akármit is mondhatott volna. – Aktiválom Nug és Yeb pendulum képességeit! Nug képes megidézni egy Gúlt, míg Yeb egy Abhoth Gyermeke szörnyet a paklimból!
Egy pillanattal később már lent is voltak szörnyeim a mezőn: támadó állásban a vicsorgó, farkasfejű, humanoid Gúl nézett farkasszemet Doofy Ammutjával, mellette pedig a földön a magatehetetlen, óriás, csápos baktériumra emlékeztető Abhoth Gyermeke hevert védelmi állásban, körben fogazott szájával fenyegetően cuppogva és krákogva.
– Miféle dögökkel akarsz velem harcolni?! – méltatlankodott Doofy. – Egy félhulla torzszülött csecsemő meg egy mihaszna kopasz vérfarkas ellenem kevés lesz! Ennyire beütötted a fejed?!
Szavait figyelmen kívül hagyva indítottam támadást a Gúllal Ammut, a Falánk ellen. Csapdára számítottam, és ennek tudatában küldtem szörnyemet a feltételezhetően biztos halálba, de a kártya, amit Doofy tartogatott nekem, egészen más volt, mint amit vártam volna.
– Gyorsmágia: az Ankh Rítusa! – kiáltotta. – Áldozatnak felajánlom a négyes szintű Ammutot, és Rituális Idézéssel lehívom Gebet, Egyiptom Istenét!!
A Doofy előtt megjelent hatalmas, bíbor fényben úszó füles kereszt magába olvasztotta Ammut, a Falánk testét, majd egy földből feltörő, azonos színű fényoszlopban az egész alak eltűnt, és néhány másodperccel később már egy hatalmas hegy emelkedett előttem, mégpedig Geb, Egyiptom Istene képében.
A Gúlomnak meg kellett volna állnia a támadással, mivel elveszítette a célpontot, de nem így tett, egyenesen nekiment Gebnek, aki behemót szikla öklével úgy földbe döngölte a szörnyemet, mintha én tettem volna ugyanezt egy szúnyoggal, aki éppen a véremet készült kiszívni.
– Mi volt ez?! – háborogtam. – Nem volt célpont, visszavonhattam volna a támadást!
– Dehogy – felelte Doofy nevetve. – Ha Gebet az ellenfél körében hívom le Rituális Idézéssel, az éppen támadó szörnyednek őt kell megtámadnia. És a kárlépés után a szörnyed elpusztul.
Az életpontom 4000-ről 1300 egységre zuhant, mégpedig a legelső körömben. Doofy Gyors Mágiának álcázott Rítus Varázslapja jól kifogott rajtam.
– Sajnos az Ankh Rítusát ki kell vonnom a játékból, miután aktiváltam – folytatta. – Reménykedj, hogy nem húzok fel egy újabbat!
Még egy ilyet nem hibázhatok. Még egy ilyen, és vége! Kezemben lévő lapjaimat fürkészve beláttam, hogy lehetőségeim egyelőre korlátozottak, de biztos voltam abban, hogy megérem a következő kört. Nug és Yeb is lent vannak még. Ők voltak az utolsó védőbástyáim.
– Egy lapot lefordítok, és befejezem a kört – adtam át a hívást ellenfelemnek, miután letettem egy rejtett lapot a Varázs- és Csapda Zónáim egyikére.
– Ekkor Geb, Egyiptom Istene érvényesíti utolsó képességét – szól közbe Doofy, engem pedig egy kósza pillanatra megszállt a félelem, és azt hittem, valami ártó képességgel is szembe kell majd néznem ezen pusztító köröm végén. – Vissza kell kevernem őt a pakliba, viszont cserébe felvehetek egy rituális varázslapot a temetőmből, valamint egy rítus szörnyet a paklimból a kezembe. De mivel semmim nincs a temetőben, így csak egy rítus szörnyet veszek a kezembe.
Miután a köröm végén visszakeverte Gebet, és kezébe vette újabb Egyiptomi Istenét, Nutot, felhúzta paklija legfelső lapját, és nekikezdett következő körének.
Illetve csak kezdett volna. Vártam, hogy rögtön letesz egy újabb kártyát, amit az első fő fázisába lép, de ehelyett csak állt a helyén csendben, és egyenesen bámult a kezében sorakozó lapokra.
– Mondd, Sounga – szólított meg ellenfelem váratlanul, minden eddiginél halkabb, sejtelmesebb hangon –, milyen érzés szeretve lenni?
Mindenre számítottam, csak egy ilyen kérdésre nem. Hirtelen nem is tudtam, miként kéne választ adnom rá.
– Mire célzol? – tudakoltam meg őszinte, ki nem mutatott kíváncsisággal.
Doofy leeresztette bal karját, amivel a Duel Diskjét tartotta, és mellé tekintetét is leszegve folytatta:
– Lefogadom, téged mindig körülrajongott mindenki… Megkaptad a figyelmet, ami mindenkinek kijár és amire egy egészséges ember értelemszerűen vágyik… – Egyenesen a szemembe nézett, úgy mondta tovább. – Hát én nem voltam ilyen szerencsés, tudod? Én voltam a kiközösített. Én voltam a célpontja mindennek, ami aljas és gonosz. Én voltam mindenki bohóca, mindenki játékszere! Ti is gúnyolódtatok rajtam! Én csak…
Nem fejezte be a mondatot, de amikor félbehagyta, hangjában már erősen tükröződött a bosszúvágy irántam és a társaim iránt is.
– Jegyezd meg, hogy nem minden az, aminek látszik – tanácsoltam neki számomra is meglepő nyugodtsággal. – És ne ítélj első ránézésre azt gondolván, hogy te vagy a világ legszerencsétlenebbike. Most pedig te jössz. dobj valamit!
Doofy kisvártatva megrázta magát, és nekikezdett fordulójának:
– Kijátszom az Egyiptomi Fantázia Mező Varázslapot!
Az országút, amin párbajoztunk, és a bennünket körülvevő lángok elhalványultak, majd teljesen semmivé lettek, ahogy szemet gyönyörködtető sötétkék színbe borult az egész világ, és egy valóságos város rajzolódott ki mindannyiunk körül. Doofy és én egy tavon átvezető hídon találtuk magunkat, Gog és Alexis, valamint Wind és PJ pedig néhány méterrel odébb kísérte figyelemmel a párbajunkat a híd korlátja mellől. A távolban palota és arany zárókővel díszített piramisok, a tó mellett pedig zöld fénnyel világító hieroglifákkal díszített, masszív obeliszkek emelkedtek ki a földből. Az égen egy vörösessárga, egy világosabb kék, valamint egy fekete napkorong pompázott.
A hely, ahová ezzel a párbajjal eljutottam, teljességgel ámulatba ejtett, függetlenül attól, hogy az ellenfelem kártyája tette mindezt lehetővé. Hirtelen úgy éreztem, egy életet le tudnék élni egy ilyen környezetben.
– Ezután – folytatta ellenfelem, kizökkentve engem csodálatomból – aktiválom a Szörnyébresztőt ("Monster Reborn"), és visszahívom Ammutot, a Falánkot.
A krokodilfejű teremtmény feje hullámokat verve kibukkant az alattunk elterülő tó víztükrén, és egyetlen szökkenéssel visszatért Doofy térfelére, hogy tovább harcoljon mestere oldalán.
Ezt követően Doofy kijátszotta a Nílus Rítusa varázslapot, melynek értelmében egy pakliból leküldött szörnyet ajánlhat fel áldozatként, hogy Rituális Idézést hajtson végre. Paklijából Gebet, az előző körben megidézett majd visszakevert Egyiptomi Isten szörnyet küldte le a temetőbe, és ennek hála megidézte a térfelére Nutot, Egyiptom Istennőjét.
– Aktiválom Nut képességét! – harsongta Doofy. – Leküldök két Piramis Rítusa varázslapot a paklimból a temetőbe, melyek után az istennő plusz egy-egy támadási lehetőséget kap.
Amint a megnevezett kártyákat a temetőjébe juttatta, ellenfelem máris támadásra utasította új szörnyét. Elsőként a támadó állásban lévő Gúlomat célozta meg, és miután elpusztította, az Életpontjaim egészen 500-ig zuhantak. Bosszantott, hogy a Gúl elpusztult, viszont ezt a nagyobb jó érdekében elszenvedett járulékos veszteséget vállalnom kellett. A tervem néhány körön belül testet ölt, és akkor Doofy átkozni fogja a percet, amikor keresztbe tett nekem és a ShadowGame csapatának.
– Következő támadás! – kiáltotta Doofy. – Nut, támadd a védelmi állásban lévő Abhoth Gyermekét!
Az istennő egy fénynyalábbal elhamvasztotta életképtelen szörnyemet a mezőn, és már indította volna a harmadik támadását is, amikor:
– Abhoth Gyermekének képessége érvényesül! – vágtam közbe. – Ha csatában elpusztítják, megidézhetek a paklimból két másik Abhoth Gyermeke szörnyet a mezőre.
Miután a két torz teremtmény védelmi állásban felbukkant a mezőn, Doofy Nutja megkezdte harmadik támadását. Ekkor viszont aktiváltam az előző körben lefordított csapdalapomat, Nyarla Átkát.
– Ha az ellenfelem egyik szörnye támadást indít – magyaráztam –, ezzel a kártyával kijelölhetem őt, és amíg a csapdám a mezőn van, a kijelölt szörnyemet úgy kell kezelni, mintha az enyém volna.
Nut, Egyiptom Istennője tovább folytatta a támadását, viszont ekkor már az én szörnyemnek számított, én pedig újfent megszerzett mesteri jogomnál fogva visszavontam a támadását, Doofy szemmel nemigen látható, de nagy valószínűséggel annál nagyobb bosszúságára.
– Ammut, támadd az egyik dögét! – utasította másik lényét, ami azonnal előre is ugrott, és egyetlen harapással felfalta az egyik Abhoth Gyermekét.
– Ha azt hiszed, hogy a csapdáddal kiszúrtál velem, akkor tévedsz – nyugtázta előző lépésemet Doofy, majd kijátszotta az Egyiptomi Istenek Áldása varázslapot. – Ennek a lapnak köszönhetően valahányszor szörnyet idézek meg az Extra Paklimból, annak támadó pontjaival egyenértékű Életponthoz jutok.
Összeszűkült szemmel méregettem ezt az új kártyát ellenfelem térfelén; bíztam benne, hogy nem lesz ennyire nehéz dolgom leszedni a pontjait, de úgy fest, keményebben meg kell dolgoznom a győzelemért. Továbbá sejtettem, hogy ha most játszotta ki ezt a kártyát, az csak egyvalamit jelenthet.
– Ammutot, a Hangoló szörnyemet, valamint Nutot, Egyiptom istennőjét összehangolva – kántálta Doofy – Szinkró Idézem a nyolcas szintű Tefnutot, Egyiptom Istennőjét!
A Szinkró Idézéseknél szokásos, szikrázó, zöld gyűrűkkel körülölet fényoszlopból Tefnut, a macskaistennő elbűvölő alakja szállt alá ellenfelem térfelére. Tekintetével az előttem heverő porontyot méregette, miközben Doofy Életpontja az Egyiptomi Istenek Áldásának köszönhetően felment 4000-ről 6900-ra.
– Sajnálatos módon ebben a körben már nem tudom eltiporni a szörnyedet – mondta Doofy –, viszont ha Tefnutot Geb vagy Nut felhasználásával Szinkró Idézem, a kezembe vehetek egy tizenkettes szintű Hangoló szörnyet a paklimból.
Míg én fennakadtam a „tizenkettes szintű Hangoló” résznél, Doofy már le is hívta a felhúzott szörnyét: Ré Pillérét, a Sötét Hangolót. Az obeliszk jóval magasabb volt, mint az Egyiptomi Fantázia által kreáltak, a tövében pedig egy fénygömb izzott szüntelenül, már-már vakító fényt árasztva magából.
– Speciális Idézéssel lehívhatom, ha van a mezőmön egy Egyiptom Istene szörny és az Egyiptomi Fantázia Mező Varázslap – magyarázta Doofy. – Védelmi állásban lehet lehívni, és semmilyen más eljárással. Lapképességekkel nem lehet elpusztítani, továbbá az ellenfelem nem szenved sérülést, ha megtámadja, és minden ilyen támadás után 500 ponttal csökken a Pillér védelme. Még egy hátulütője, hogy ebben a körben már nem hajthatok végre Speciális Idézést.
– Miért mondod ezt el nekem? – érdeklődtem.
– Egyrészt mert jogod van tudni, másrészt mert látod a kártyán, harmadrészt pedig azért, mert úgyse tudsz mit kezdeni vele – válaszolta enyhén maró gúnnyal ellenfelem. – Te következel.
Miután felhúztam paklim felső lapját, és végignéztem a kártyáimon, akarva-akaratlanul is Doofynak kellett igazat adnom: nem volt sem olyan lapom, sem pedig olyan lapkombinációm, amivel elintézhettem volna Ré Pillérét vagy akár Tefnutot. Épp ezért azt tettem, ami tőlem kitelt.
– Aktiválom a temetőben lévő egyik Abhoth Gyermeke képességét, és visszakeverem őt a paklimba – kezdtem. – Ezután Aktiválom Nug és Yeb képességét, és egy Abhoth Gyermekét és egy Gúlt idézek meg a paklimból a mezőre.
Két Abhoth Gyermeke, valamint egyetlen Gúl állt jelenleg a térfelemen. Mindhárman négyes szintűek. A következő lépésem már adta magát.
– Fogom a két négyes szintű Abhoth Gyermekét, valamint a szintén négyes szintű Gúlt, és összefordítom őket! – kiáltottam erőteljes átszellemültséggel. – Sötét Ifjak nagyura, ki sötét ködfátyolba vészen, szólítalak téged ezen kegyetlen időkben!
Az égen kavargó örvényből fekete villám csap le a játéktérre, egyenesen elém, ám csak a szele csap meg, talpammal magabiztosan állok a talajon, várva egy újabb túlvilági isten érkezését.
– Megidézlek, négyes rangú Shub-Niggurath, a Külső Isten!
Bíbor massza kúszott le a fellegekből, és megállapodott felettünk. A masszában ezernyi hatalmas száj tátong éhesen, bosszúsan, haragosan, remélve, hogy hamarosan lakmározhat az élők húsából és lelkéből.
Egy időre még én magam is elborzadtam Shub-Niggurath jelenlététől.
– A nagy kántálásod ellenére ezzel a szörnnyel nem hogy nem tudod elintézni az enyémeket, ráadásul még védelmi állásban is hívtad le – jegyezte meg Doofy, teljes joggal. Viszont úgy voltam vele, hogy Shub-Niggurathtal az oldalamon nem pusztán kihúzhatom a következő körig, de egyszerre két szálon is tovább tudom szőni a terveimet, amiknek végrehajtására remélhetőleg a párbaj elkövetkezendő részében sort is sikerül kerítenem.
– Shub-Niggurath védelmi állásban van ugyan, viszont amíg van lefordított egysége, nem pusztíthatod el – tájékoztattam ellenfelemet új szörnyem erejéről, szándékosan meg nem említve neki, mi lesz akkor, ha mégis sikerül végeznie vele. – Végszónak lefordítok egy lapot, és befejezem a kört.
Végignéztem, amint a lefordított lapom megjelenik előttem a mezőn, majd pedig a felettem némán lebegő Shub-Niggurathra tekintettem, hogy szokjam borzasztó jelenlétét; az a rengeteg egymás mellett sorakozó, különböző méretű száj egyenesen megborzongatott, és hiába tudtam, hogy az én irányításom alatt áll, valahogy mégis… rettegtem a saját szörnyemtől. Ezzel ellentétben Doofy gúnyolódni merészelt rajta.
Várj csak Doofy!
– Te Sounga! – szólított meg ellenfelem ugyanazzal a hangszinttel és manírral, mint ahogyan az előző köre kezdésekor is szólt hozzám. – Az előbb csak azért mondtad azt, amit mondtál, hogy elhallgassak, ugye?
Kérdően néztem rá, nem tudtam hová tenni, mit akar ezzel, és hogy miért hozza fel újra nekem.
– Azt akarod mondani, hogy megértesz? – folytatta, mégpedig valami egészen más fizimiskával az arcán, amiről nem tudtam eldönteni, hogy az őrület jelei kezdenek megmutatkozni rajta, vagy sírógörcs kerülgeti éppen. – Úgysem gondolod komolyan… Csak azért mondtad, hogy befogjam, és hogy mielőbb lerendezzük ezt az egészet… Téged nem érdekel, mi történt velem… Senkit sem… Nem foglalkoztat, hogy ha tudnád, min mentem keresztül és megértenél, segíthetnél rajtam… De te még akkor se tennéd meg, ha érdekelne téged mindez… igaz? Téged csak az érdekel, hogy magadról jó képet fess… Csakis ezért akarsz a társaidnak segíteni… Hogy megköszönjék, amit értük tettél, és az adósaid legyenek… Utána pedig kihasználod őket a saját érdekeid kiszolgálá–
– DOOFY! – vágtam közbe egy erőteljes, indulatos üvöltéssel, melynek hallatán nem csak ő, hanem Gog, Alexis, Wind és PJ is felkapták a fejüket.
– Miért vagy ideges...? – kérdezte ellenfelem remegő hangon, elkerekedett szemekkel.
– Teszek rá, hogy mi történt veled! – kiabáltam tovább. – Teszek a sirámodra, teszek a szenvedésedre, teszek a múltadra! Egyetlen veled történt kálvária sem mentség arra, hogy emberi életeket tettél tönkre és oltottál ki az ellenünk indított bosszúhadjáratod során! Hánynom kell, hogy mindazok után, amit tettél, még van képed áldozatként beállítani magadat olyasvalami miatt, amit már réges-régen el kellett volna engedned! Még ha köze is van a múltban gyökeredző fájdalmaidnak ahhoz, amivé váltál, túl kéne lépned rajta, és nem mindent az ártatlanokon kiélt bosszúdnak alárendelni!
– De az nem olyan egysze–
– Nem hát, de ha még erre sem vagy képes, akkor meg is érdemled a sorsodat! – folytattam. – Dagonyázz csak, ha jól esik, de arra ne számíts, hogy én majd asszisztálok hozzá!
Síri csend telepedett a párbajtérre és környékére. Nem voltam biztos benne, de talán még Shub-Niggurath is megdermedt odafent egy pillanatra, groteszk, néma, lebegő ködszoborrá változva.
– Szóval ez a véleményed rólam… – motyogta Doofy megsemmisülten, görnyedt testtartással, földnek szegezett tekintettel. Arcából semmit sem láttam, de úgy képzeltem, épp az üveges szemeibe szökő könnyeket igyekszik visszafojtani, vagy éppen arra készül, hogy kitörjön belőle minden indulat, amit iménti monológommal felkorbácsoltam benne. – Nem lep meg… Tényleg nem… Ez esetben…
Az Egyiptomi Fantázia varázslap által teremtett gyönyörű világot néhány másodperc alatt fekete és bíbor színű felhő- és ködfátyol lepte el. Shub-Niggurath szinte beleolvadt ebbe az új környezetbe. Ide-oda pillantottam, találgatva, hogy mi folyik körülöttünk, ámbár a választ már ekkor is jól tudtam, mégsem mertem még csak megfogalmazni sem magamban.
– EZ ESETBEN MEGHALSZ, SOUNGA!!! – ordította magából kikelve háborodott ellenfelem, majdhogynem elcsukló hangon és könnyes szemekkel, s elsöprő indulattal feltépte paklija legfelső lapját.
Észbe sem kaptam, máris egy Sötét Szinkró Idézést láttam magam előtt; Ré Pillére tizenkét fehér fényű csillagszerű fényponttá vált, melyek belevájták magukat Tefnut testébe. Az istennő felnyögött a fájdalomtól, mely néhány másodperccel később megszűnt a számára, ahogy teste apró darabokra robbant, hátrahagyva az immáron fekete fénypontokat, melyek szabályos kört alkotva keringtek Tefnut hűlt helye körül.
– Sötét Szinkró Idézés! – kiáltotta Doofy. – Megidézem a mínusz négyes szintű Rét, Egyiptom Istenét!
Fekete fényoszlop tört a magasba, melyből pillanatok múlva kilépett az ókori egyiptomi vallás egyik legbefolyásosabb entitása, Ré, a napisten. Ellentmondásosnak éreztem, hogy Sötét Szinkró Idézés kell a lehívásához, viszont ezzel együtt aggodalom is támadt bennem.
– Amikor Rét sikeresen és megfelelően hívják le a mezőre – folytatta ellenfelem saját dühétől megrészegülten –, megidéz maga mellé három tanítványt a paklimból! Gyertek, Ré Tanítványai! ("Ra's Disciple")
Díszes kék és arany színben pompázó öltözékű emberek bukkantak fel ellenfelem térfelén, szám szerint hárman. Nem kellett tovább gondolkodnom, tudtam és éreztem, hogy mi fog most következni. És amint ez eljutott a tudatomig, egész testemben remegni kezdtem. Minden erőmmel azon voltam, hogy leplezzem gyengeségem ezen jelét, de csak álltam ott tehetetlenül, kiszolgáltatottan, mint az elítélt, aki kivégzésére vár a nyaktilónál térdelve.
Doofy minden további nélkül feláldozta a három tanítványt, és Normál Idézéssel lehívta a játéktérre a teremtményt, amivel soha nem akartam szembenézni. Arany színű gömb formájában lebegett az égen, mintha ő maga lett volna a napkorong.
Doofy belekezdett az ősi szöveg kántálásába, s a gömb felszíne elkezdett megváltozni, teste szétnyílni, kitárulkozni. Alig fél perc múlva eget rengető csatakiáltással alászállt hozzánk a három egyiptomi isten kártya egyike, Ré Szárnyas Sárkánya ("The Winged Dragon of Ra"). A szél, melyet szárnyai kavartak, kis híján ledöntöttek a lábamról, de ennek ellenére sem tudtam levenni tekintetemet magasztos megjelenéséről. Teljes mértékben megfeledkeztem magamról, a szövögetett terveimről, még az elhatározásomról és a más istenektől kapott hatalmamról is, oly mértékben ragadott magával a csodálattal vegyült félelem, mely a véget jelentette számomra.
– Nézz körül, Sounga! – kiáltotta Doofy magasba emelt, kitárt karokkal – Ez már egy Árnyjáték! Érzel mindent, amit a szörnyeid átélnek! A kínjukat, a fájdalmukat, a szenvedésüket! És ebbe a pokoli tortúrában fogod most a halálodat lelni!
Gog és Alexis a nevemet kiáltották. Én magamban az övékét. Valamint mindenki másét, akit barátomnak, hozzám közel állónak tudhattam, miközben Doofy 1000 Életpontjáért cserébe aktiválta Ré Szárnyas Sárkányának pusztító képességét, és a szörny óriási lángokkal borított főnixmadárrá változott.
– Ré Szárnyas Sárkánya, támadd Shub-Niggurathot, a Külső Istent! – adott parancsot ellenfelem a mindent elsöprő szörnyetegének.
A sárkányfőnix a magasba emelkedett, onnan indította meg végzetes támadását a szörnyem ellen.
– Érvényesítem Shub-Niggurath képességét, és egy lefordított egységért cserébe meggátolom, hogy elpusztuljon! – kiáltottam én is, ahogy a számtalan száj egyike elkapta és bekebelezte a lény teste körül keringő egyik sötét színű fénypontot.
– A kínba úgyis belepusztulsz! – jegyezte meg hangosan Doofy. – Fogadd el, és tűnj a szemem elől!!


A fejezetben debütált fanmade kártyák:

(asszem, nem hagytam ki semmit XD)
Sounga  2017-06-08 20:54 
Avatar
5. fejezet

Az egyik lefordított egységként kezelt Abhoth Gyermekét eltávolítva Shub-Niggurath önmagát védő képessége működésbe lépett. Ám ha Doofynak igaza volt, és ez valóban egy Árnyjáték, melyben a szörnyek terhe az én vállamat is ugyanúgy nyomja, akkor tudtam, hogy nagy valószínűséggel meg fogok halni. Mikor erre ráeszméltem, bénult rettegés fogott el, és az egyre közeledő főnixmadárra emeltem félelemtől elkerekedett szemeimet.
Egyre csak az járt a fejemben: Nem halhatok meg! Nem akarok! Nem fogom többé látni Alexist, Gogot, Wart… és a többi barátomat... Nem tudom meg mi történt Csigusszal, Sammel és Raidennel... Ha most végem…
MINDENT ELVESZÍTEK!!!
Ré Szárnyas Sárkánya óriási robajjal szállt alá és csapódott bele a szörnyembe, a földre terítve őt, és kis híján engem is. Ez még csak a kisebbik rossz volt azonban; a lángvihar, amit magával hozott hosszú másodpercekig kínozták mind Shub-Niggurathot, mind engem. Teremtményem túlvilági üvöltése vegyült az én keserves, kínnal átitatott gyötrelmemmel, és ez a korábban sosem tapasztalt fájdalom szüntelenül szakadt fel a torkomból, levegővételt szinte mellőzve, ritkán, kapkodva véve.
A lángok nem akartak szétszéledni, hiába éreztem, hogy már percek óta ostromolnak engem és a szörnyemet. Rajtuk túl, a túloldalon tompán hallottam ellenfelem, Doofy önfeledt nevetését – nevetését, melyet az én szenvedésem káröröme táplált.
– Égj csak! Égj, míg a hús le nem olvad a csontjaidról! – üvöltötte eszeveszetten. – Dögölj bele a fájdalomba!!
Harag szikrája pattant el bennem, és felindultan tettem egy lépést irányába, de esélytelen volt, hogy megközelítsem, amíg a tűz el nem illan a közelemből. Fogalmam sem volt, meddig kell még kibírnom, de éreztem, hogy e kétségben volt erőm lassanként távozik a testemből. Már hang se jött ki a torkomon, csak néma üvöltésre tátott szájjal bámultam magam elé ködös tekintettel. Fogalmam sem volt, milyen lehettem a külső szemlélő számára, de biztos voltam benne, hogy még soha nem volt olyan meggyötört az ábrázatom, mint akkor. Mindenesetre, még ha a végemet jártam is, kitartottam. Muszáj volt. Egyszerűen nem veszíthettem. Shub-Niggurathért pedig nem kellett aggódnom. Az ő fájdalmát éreztem én is, de tudtam, hogy nem fog cserbenhagyni, és szándékában áll tovább harcolni velem. Úgyhogy ki kellett tartanom.
Nagy sokára, becsléseim szerint néhány perc elteltével, Doofy visszahívta szörnyét, mondván, hogy elég lesz ennyi a megtörésemhez. A lángok kialudtak, a főnix pedig visszaváltozott Ré Szárnyas Sárkányának eredeti formájába, és visszaszállt gazdája mögé, hogy együtt kísérjék figyelemmel, amint reményeik szerint pillanatokon belül a földre zuhanok, mégpedig holtan.
Térdre rogytam. Dülledt szemekkel igyekeztem minél több levegőt a tüdőmbe szívni, majd egyenletes tempójúra váltani a légzésemet. Remegésemet ha akartam, se tudtam volna leplezni semmilyen módon; a rémséges élmény utóhatásai élénken megmaradtak bennem, és csak ama elhatározásom adott erőt, amit már a lángok ölelésében is egyre csak ismételgettem magamnak: nem veszíthetek.
Talpra kényszerítettem magamat, és hanyag testtartással felnéztem Shub-Niggurathra, aki szemlátomást sértetlenül lebegett felettem megannyi dühösen tátongó szájával. Elmosolyodtam, és gondolatban megköszöntem neki a kitartását és a hűségét.
– Nézz magadra, Sounga! – kiáltotta Doofy. – Alig állsz a lábadon. Még néhány kör, és végérvényesen a földre taszítalak.
Doofy diadalittas nevetése és a sárkány csataüvöltése egybeforrt, majd a lény a Csata Fázisba lépve megindította pusztító támadását Shub-Niggurath, a Külső Isten ellen.
– Aktiválom Shub-Niggurath képességét! – hadartam, ahogy torkomon kifért. – Eltávolítom a lefordított egységként kezelt Abhoth Gyermekét, és így nem pusztul el.
A perzselő tűzgömb, amit a Szárnyas Sárkány okádott, becsapódott, majd apró lángok és szikrák formájában szétszóródott a levegőben, Shub-Niggurath pedig épségben maradt, és morgása nagyobb eltökéltségről árulkodott, mint korábban bármikor a párbaj során.
– Ré, támadj! – üvöltötte sikertelenségéből fakadó haraggal a hangjában ellenfelem, mire az egyiptomi napisten megkezdte támadását.
– Aktiválom Nug, a Külső Isten pendulum képességét! – vágtam rá. – Ha egy „Isten” szörnyem elpusztulna, és Yeb, a Külső Isten helyezkedik el a másik Pendulum Zónámban, megcserélhetem Nug és Yeb helyét a két Zónában, és meggátolhatom a szörnyem pusztulását.
A két Pendulum Skála szörnyem, Nug és Yeb éppen Ré, Egyiptom Istenének arca előtt cseréltek helyet, az isten pedig hiába vitte meg sikeresen a támadását, Shub-Niggurath még azután is épen lebegett a párbajtér felett, védelmezve engem és kitartva mellettem, Doofy pedig ténytelen volt befejezni a körét, kezében egyetlen kártyával, térfelén egy Mező Varázslappal és két szörnnyel, amik a következő körben biztosan végezni fognak velem.
– PJ! – szólította meg Doofy a szolgasorba kényszerített, egykori társunkat. – Hozd ide nekem Alexist!
PJ engedelmesen felhúzta a földről a lányt, és gazdája színe elé vonszolta őt. Alexis igyekezett ellenállni, de PJ minden erőt kiszorított a karjából, és néhány karmolás után szabad kezét is lefogta.
– Köszönöm szépen – bólintott mosolyogva Doofy. – Most pedig, PJ, arra kérlek, hogy öld meg magad.
Egy időre a lélegzetem is elállt ellenfelem szavai hallatán, akárcsak Gogé és Alexisé. Utóbbi még fel is szisszent rémületében. Fejben győzködtem magam, hogy biztos csak rosszul hallottam. Biztos csak félrehallottam valamelyik szót, és már kutattam is a mondani vélt kifejezés után. Mindez addig tartott, amíg az agymosott PJ elő nem vett egy kést a köpenye alól, és minden további nélkül torkon szúrta saját magát. Ama elnyújtott másodpercek alatt, míg PJ a földre hullott és elvérzett, Alexis kétségbeesett sikolyát, Gog dühös üvöltését, valamint Doofy diadalmas kacagását hallottam, de csak nagyon tompán, mintha több száz méterről szűrődne el a fülemig. Tehetetlenül néztem végig, ahogy egy társunk élete odavész az ellenség lábai mellett, és üveges tekintete még egyszer utoljára találkozik az enyémmel, mielőtt végleg eltávozik belőle a lélek.
– Látod ezt, Sounga? – fordult felém betegessé torzult képével Doofy, miközben megragadta és magához húzta Alexist. A lány még mindig az iméntiek hatása alatt állt, és egész testében remegett. – Ekkora hatalmam van! Ez az, amit ti lebecsültetek! Ha akarnám, végezhetnék az összes kis csicskámmal, akikre barátokként emlékszel. Az életük a kezemben van! Pengu, RedStar, Darkmessiah, Zolik, és még sokan mások!
Míg én felocsúdtam PJ halálának letaglózó jelenetéből, Doofy a monológját követően Alexisre csúsztatta át tekintetét, és szabad kezével végigsimította a lány arcát a fülétől az álláig, majd kiöltötte nyelvét, és megnyalta foglya nyakát.
– Elég legyen, Doofy! Hagyd békén! – parancsoltam rá.
– Már hogy engedném el? – kérdezett vissza ellenfelem.
– Kinyírlak, ha bántani mered! – üvöltötte Gog, miközben Wind figyelmetlenségét kihasználva felpattant a földről, és Doofy felé vette az irányt, azonban az őrzésével megbízott Windnek éppen sikerült elkapnia a ruhája nyakát, és visszarántania a fiút a földre. Ráadásként még rá is taposott a háta közepére, ami végképp leterítette őt.
Éreztem, ahogy a látottak felszítják bennem a harag tüzét, és ezzel egy időben testemet lassan elkezdték körülölelni a sötétség foszlányai. Az Árnyvilág fátylai szinte vonzódtak hozzám, mégpedig a más istenekkel kötött egyezségem miatt. Az egyezség miatt, ami bár borzalmas lénnyé változtathat, mégis vállaltam minden következményét, mert hittem, hogy megéri. És most, ahogy az árnyak egyesülnek körülöttem, és szolgálatomba álltak, úgy éreztem, helyesen cselekszem.
– Akármit tervezel, Sounga, nem érhetsz el – jelentette ki magabiztosan Doofy két hatalmas szörnye védelmében, miközben különös arccal méregetett engem és a sötét jelenlétet, ami aurát képzett körülöttem. – Nem félek tőled.
– Pedig jobban tennéd – fenyegetőztem. – Most pedig utoljára parancsolom: engedd el Alexist!
Doofy harsányan felnevetett.
– Még mit nem! A lány a szolgám lesz! – kiáltotta kiöltött nyelvvel, majd durván megmarkolta Alexis egyik mellét, és erőszakosan szájon csókolta őt. Hiába sikított, a lány nem tudott szabadulni ellenségünk szorításából; mintha Doofy máris az uralma alá hajtotta volna.
Feltéptem és kijátszottam paklim legfelső lapját, és egyik pillanatról a másikra megváltozott csataterünk; baljós morgás visszhangzott a fellegek közül, miközben az Árnyvilág bíbor és lila árnyalatú foszlányai teljesen eltűntek, és helyüket átvette az áthatolhatatlan, koromfekete sötétség. Halovány köd terjengett mindannyiunk körül, ám még így is jól láttam, ahogy Doofy a döbbenettől vezérelve félbehagyja azt, amit nemrég elkezdett, és hol a feketeségbe, hol rám mered, várva, hogy mi fog következni.
– Innentől kezdve nem vagy más a szememben, Doofy – kezdtem mélyről jövő hangon, majd hirtelen átváltottam, és üvöltve folytattam: –, csak egy undorító féreg!!
Beleborzongtam a különös érzésbe, ahogy hallattam magam, és miközben kijátszottam a Tisztátalanság Forrása Rítuskártyát.
– Ha három Abhoth Gyermeke nyugszik a temetőmben, speciális idézéssel visszahívhatom őket a mezőmre – magyaráztam, miközben a megnyomorodott lények elővánszorogtak a földből, majd a kijátszott lapom hatása miatt lángba borultak. – Ezt követően feláldozom őket, hogy megidézzem Abhothot, a Külső Istent!
Több helyen megnyílt a talaj, és bűzlő, zöld massza folyt ki a felszínre, ami pillanatok alatt elárasztotta az egész játékteret, sőt, helyenként még azon is túl folyt – engem térdig ellepett, míg Doofyt nem érte el, csak a szörnyeit. A massza tele volt különböző méretű szemekkel és hegyes fogú szájakkal, valamint hústól félig vagy teljesen megfosztott emberi és állati csontvázakkal, vastag, érszerű képződményekkel, kidudorodó és kipukkanó buborékokkal, s ide-oda vergődő, csapkodó és mozgolódó csápokkal. Doofy képtelen volt bármire is vélni szörnyem fertelmes megjelenését, engem pedig ez akkora gonosz örömmel töltött el, hogy széles mosolyra húztam a számat.
– Hogyha Abhothot megidézik – folytattam szörnyem képességével –, elpusztítja az összes kártyát a mezőn, majd pedig annyi gyermekét hívja vissza a temetőből, ahányat csak tud.
A zöld halálmasszából ágaskodó csápok Doofy szörnyei, azaz Ré, Egyiptom Istene, valamint Ré Szárnyas Sárkánya felé vették az irányt, és míg az istent sikerült megragadniuk, sárkánya lerázta magáról a végtagokat, mivel rá nem volt hatással Abhoth pusztító képessége. Doofy lent lévő Varázslapjai, az Egyiptomi Fantázia, valamint az Egyiptomi Istenek Áldása azon nyomban megsemmisült, egyetemben az én lefordított Csapdalapommal, s közben a csápok egyre közelebb húzták a halálhoz Rét. Mikor az isten hiába küszködött, egyre inkább alámerült a masszának, amiből halk nevetés hallatszott.
Mikor Rének már csak a feje látszott ki, körülötte két fogazott állkapocs emelkedett ki Abhoth zselészerű testéből, amik mint Vénusz légycsapója, összecsapódtak, és ezzel teljesen elnyelték Doofy szörnyét. Ekkor a massza megnyugodott, és nem mozgolódott többé. A kiemelkedő szemek ide-oda pillantgattak, a szájak lustán tátogtak, a csápok pedig magasba nyújtózkodtak. Nem sokkal ez után megjelentek a temetőből visszahozott Abhoth Gyermekei is a masszában úszva. Az amúgy mozgásképtelen lények vidáman úsztak és lubickoltak a halált hozó folyadékban, apjuk testében.
– Mi a franc ez a dög, Sounga?! – hüledezett rémülten Doofy. Őszintén szólva ez a látvány minden kínt megért a számomra. Újból széles vigyor ült ki arcomra.
– Az idézésekor esedékes képessége mellett – folytattam monológomat teljesen nyugodt hangnemben – Abhothnak, a Külső Istennek hatalmában áll egyik temetődben lévő szörnyedet erejét magáévá tenni. A választottam pedig Ré, Egyiptom Istene.
Ahogy ezt kimondtam, a félig ember, félig állat isten csontjai kibuktak Abhoth testéből, és a felszínen lebegtek tovább. Külső Istenek pedig ezzel együtt elnyerte Ré 3900-as támadóerejét.
– Nem! Még nem győztél le, Sounga! – üvöltötte Doofy, és félrelökte magától Alexist. – Még ha el is pusztítod a Szárnyas Sárkányt, a következő körben–
– Támadj, Abhoth! – szakítottam félbe ellenfelemet, felerősödött szörnyem pedig egy óriási árhullámmá változott, ami teljesen ellepte Ré Szárnyas Sárkányát.
Miután Abhoth lefolyt a sárkányról, Doofy üvöltésben tört ki, amikor látta, hogy az Isten Kártyájából nem maradt más, csak egy szörnyen szétmart csontváz, mely másodpercekkel később összeomlott, és a Külső Isten masszatestébe veszett.
– Nem! Nem! Nem veszítek! – kiáltotta önkívületi állapotban Doofy. – Aktiválom a Véget Nem Érő Csapdát a kezemből!
Őrülettől megrészegülve dobta le Csapdalapján a Duel Diskjére, ami egy 3000-es Zseton szörnyet idézett meg a térfelére Támadó Állásban. A szörny egy fénylő fekvő nyolcas, a végtelen szimbóluma volt, semmi egyéb.
– Nem fogsz legyőzni! – kiabálta berekedve, eszelős tekintetét rám irányítva Doofy. – Ha ez a Zseton elpusztul, egy újat idézhetek helyette, ami ugyanolyan erős lesz, mint az előző. Egyedül ezzel a lappal kitarthatok, amíg csak van paklim! Idővel viszont olyasmik kerülnek majd a kezembe, amikkel úgysem tudsz mit kezdeni. Jobb, ha elfogadod a vereségedet és a halálodat, Sounga!
– Ez a párbaj még azelőtt véget ér, hogy felhúzhatnád a következő lapodat – jelentettem ki az árnyak öleléséből, egyre fokozódó haraggal a hangomban. – Aktiválom a Tomboló Isten lapot!
Doofy értetlenül hőkölt hátra.
– Tomboló Isten?! – ismételte kikerekedett szemekkel.
– Ha az Életpontom 600 egység alatt van, el kell dobnom minden lapot a kezemből, hogy aktiváljam ezt a kártyát – magyaráztam, és leküldtem minden kártyámat a temetőbe. – Ezt követően kijelölök egy „Isten” szörnyet a térfelemen, és ha ebben a Csata Fázisban csatában elpusztított már egy szörnyet, húznom kell egy lapot. És ha ez a lap egy Szörny Kártya, megismételhetem ezt a képességet. Újra és újra. És mivel azt mondtad, újat idézel az elpusztult zsetonod helyett, ezt addig húzhatom, amíg el nem fogy minden pontod, vagy amíg el nem vesztem minden kártyámat a paklimból.
– Neked viszont le kell küldened egy kártyát a paklid tetejéről minden elpusztult zsetonom után – tette hozzá Doofy. – Huszonöt kártyád maradt, és csak a Szörny Kártyák után támadhatsz. Mit gondolsz, legyőzhetsz?
– Efelől semmi kétségem – válaszoltam. – Véged van Doofy! Ebben a körben elpusztítalak! Megfizetsz azért, amit PJ-vel és a többiekkel tettél! Megmentem Gogot, Alexist, Windet, és mindenki mást, akit ellenünk fordítottál.
Az izgatottság utat engedett heves érzelmeimnek, legfőképp a haragomnak, hogy elárassza lelkemet; ebben a felindult szellemben téptem fel paklim legfelső lapját, hogy meglássam, micsoda.
– A húzott lapom egy Mélységi! – mutattam fel a kártyát. – És mivel ez egy szörny, Abhoth, a Külső Isten támadhat!
Ahogy a temetőbe dobtam a kártyát, Abhoth csápjai megragadták a Véget Nem Érő Zsetont, és a mélybe rántották, ám ebben a pillanatban egy újabb jelent meg a helyén, Doofy 900 pontot veszített a 9200-ból, nekem pedig le kellett küldenem egy lapot a paklimból a temetőbe.
– Második húzás! – kiáltottam, és kézbe vettem a következő lapot. – Szörny Kártya!
Abhoth második csapása ugyanúgy történt, mint az előző: a mélybe rántotta a Zsetont, helyette megjelent egy új, Doofy pontja újabb 900 egységgel csökkent, én pedig leküldtem egy újabb kártyát a temetőbe, de már húztam is a következőt.
– A harmadik: Szörny Kártya!
Újabb támadás, újabb Zseton pusztul el, újabb kártya a temetőbe, és újabb húzás.
– Húzok! Szörny Kártya!
Doofy arca egyre inkább elkomorodott, látván, hogy egymás után húzom fel a Szörny Kártyákat, és rövidesen az aggodalom összetéveszthetetlen érzése mutatkozott meg rajta rendkívül erősen. Keverve a bosszúság kínjával. Mindeközben én egyre hevesebben húztam fel a lapokat, másra se gondolva, csak arra, hogy bosszút álljak. Úgy éreztem, minden felhúzott kártyával, Abhoth minden egyes támadásával, és minden egyes porba hulló Zsetonnal közelebb kerülhetek ahhoz, hogy ez a féreg eltakarodjon erről a világról.
– Húzok! Szörny Kártya!
3800 pontnál járt Doofy, nekem pedig még nagyjából tizenkét kártyám maradt a pakliban. Sikerülhet! Tudtam, hogy sikerülni fog! Legyőzöm Doofyt!
– Húzok! Szörny Kártya!
Még a haragtól részlegesen elvakultan is láttam, ahogy ellenfelemen egyre inkább úrrá lesz a félelem. Ez pedig élvezettel töltött el. Olyan élvezettel, mely arra késztetett, hogy kacagva húzzam fel soron következő kártyáimat, akár egy eszelős.
– Húzok! Szörny Kártya!
2000 pont.
– Húzok! Szörny Kártya!
1100 pont.
– Húzok! Szörny Kártya!
200 pont.
– Húzok! SZÖRNY KÁRTYA!!!
Mindannyian azt vártuk, hogy a végső csapással Doofy szörnye elpusztul, a pontjai nullára zuhannak, sőt, mertük remélni, hogy ezzel minden visszaáll majd a régi kerékvágásba. Viszont a végső csapás bevitele előtt fény robbant a párbajtér kellős közepén, megsemmisítve minden lent lévő kártyát, és eloszlatva nem pusztán az én sötétségemet, de az ellenfelem által megidézett Árnyvilág fellegeit is. Másodpercekkel később minden ugyanolyan volt, mint a párbaj kezdete előtt, csak a karambolban keletkezett lángok aludtak ki azóta, és némaság telepedett mindannyiunkra, ám ezt a csendet néhány elnyújtott másodperccel később egy női hang törte meg, nem is olyan távolról.
– A párbajotoknak vége. Doofy bukásának még nem jött el az ideje – mondta.
Doofy felmordult, majd egy pillanat alatt egész testében köddé vált, egyetemben megmaradt szolgájával, Winddel. Hűlt helyüket még pillanatokig bámultuk szótlanul, mielőtt a hang irányába fordultunk volna.
– Örülök, hogy mindhárman megúsztátok – nyugtázta a nő, aki felett egy éppen eltűnőben lévő Foucault Ágyúja ("Foucault's Cannon") lebegett. Az illető maga nem volt kifejezetten magas. Inkább tűnt lánynak, sem mint nőnek a termete alapján, hangja és manírja azonban ennek ellenkezőjéről árulkodott számomra.
– Akárcsak én. – Egy fiú közeledett a nő háta mögül, tőle származott ez utóbbi kijelentés. – Ne haragudjatok, hogy nem jöttünk előbb. Ebben a gonosz aurában nehéz volt megtalálni titeket, Sounga.
Alexis, Gog, és én is azonnal felismertük a fiút, ahogy néhány méterrel közelebb érkezett hozzánk, s az imént lezajlott eseményeket, azok minden kínjával és bosszúságával együtt szemlátomást feledvén kiáltottuk egyszerre, ugyanolyan lelkesedéssel:
– Warwolf!!

A fejezetben debütált kártyák:
Sounga  2017-07-17 17:28 
Avatar
Beszéltem Songgal, és elkezdtem bővíteni az univerzumot. Eddig két melléktörténetet írtam, amelyek war két "kalandjáról" szólnak, hogy mit csinált, amíg az előző fejezetben meg nem jelent. Ezek itt tölthetők le:
Side Story 1
Side Story 2

Persze a jövőben másokról is lesz szó.
warwolf107  2017-07-22 14:12 
Avatar
Arra gondoltam, hogy a történetben enne lehetne az is, hogy mi mindig veszekedünk warral, mint ahogy valójában is van. Nem lennénk rosszban, csak mindig csípkelődnénk, beszólogatnánk egymásnak. :D
Alexis  2017-07-23 23:00 
Avatar
Elmélkedtem rajta. Minden bizonnyal így is lesz :)
(örülök, hogy még mindig követitek a sztorimat :D )
Sounga  2017-07-24 20:23 
Avatar
6. fejezet

Warwolf és az ismeretlen lány feltűnését követően kihagyott az emlékezetem, ugyanis rögtön, miután felderültem barátom látványától, elfogott az émelygés, és eszméletlenül terültem el az úttesten, ahol néhány perccel azelőtt majdnem legyőztem Doofyt.
Majdnem. De lesz legközelebb. És ha eljön az a pillanat, nem fogok kegyelmezni annak a nyomorultnak.
Mikor magamhoz tértem, arra eszméltem, hogy Gog és War a vállukon cipelnek engem, Alexis pedig az ismeretlen lánnyal együtt halad előttünk. Első gondolatom az volt, hogy az idegen el akar vezetni valahová, és ez hamarosan be is bizonyosodott – egy települést pillantottunk meg az autópályától nem messze, ahová az autópálya felett átívelő felüljáró vezetett egyenesen. Átmásztunk a szalagkorláton, fel a dombon a felüljáróra, és megközelítőleg tizenöt perc elteltével Kunszállás határában találtuk magunkat. A község elhagyatott volt, és síri csend honolt épületeiben.
– A falu teljesen kihalt – ismertette velünk a lány. – Itt háborítatlanul pihenhetünk. Javaslom, mindenki aludja ki magát, mielőtt folytatnátok az utat.
Határozatlanul néztünk rá mindannyian, ahogy a vezetést átvéve megindult a legközelebbi, régi építésű ház felé az út mentén. Láttam, ahogy War és Gog összenéztek szótlanul, és War egy bátorító bólintással jelezte neki, hogy az idegen valóban segíteni akar nekünk. Így hát, reménykedve a jó szándékában, követtük a lányt.
A ház, ahol megszálltunk, eleve nem lehetett jó állapotban, de az elhanyagoltsága csak tovább rontott kinézetén; a külső falakról hatalmas foltokban lehullott a fehér vakolat, a cserepek több helyen hiányoztak, és a kívül futó gázcső is el volt törve. Ez utóbbi régen történhetett már, mivel gázszag nem terjengett a levegőben – feltételeztem, hogy az invázió előtt kikapcsolták a szolgáltatást ebben az épületben.
A házat porszemseregek és pókhálókoronák uralták. Három nagyobb szobát, valamint egy fürdőszobát, egy kamrát és egy parányi mellékhelyiséget fedeztünk fel, továbbá egy konyhát, ami egybe volt nyitva az étkezővel. Gog egy villanyrezsót is megpillantott, szinte rögtön, a minden bizonnyal üzemképtelen gáztűzhelyen, és gyorsan felkapcsolta a villanyt, hogy megbizonyosodjon arról, van-e áram a lakásban.
Szerencsére volt. Ahogyan víz is, mint azt War kiderítette a mosogató csapjának megnyitásával. Valami ismeretlen módon ezek a szolgáltatások továbbra is éltek. Ugyanakkor az idegen lány arra intette Gogot, hogy kapcsolja le a világítást, nehogy a feltételezhetően közelben lévő ellenségeink egyike meglásson minket. És mivel már hajnalodott, nem sokáig lett volna szükség mesterséges fényre.
Miközben War, a lány és én letelepedtünk a nappaliban, Gog és Alexis átkutatták a kamrát valami ehető után, amit nyersen vagy főzve megehetünk. Fél zsák burgonyát, olajat és sajtot is találtak, és miután megfelelő edényekre is szert tettek, nekiláttak sült krumplit sütni.
Sem a lány, sem pedig War nem szólt egy szót se, csak ültünk némán a nappaliban fekvő ágy szélén, és bámultunk magunk elé. Jómagam a kimerültségtől voltam szótlan, azonban szívesen hallgattam volna War történeteit, hogy mi mindennel foglalatoskodott Debrecenben, és hogy találkozott kis útitársával. Nagy sóhajjal elterültem az ágyon, miközben a konyhából szűrődő olajsercegés betöltötte az egész házat.
– Szóval… – kezdtem kissé határozatlan hangon, fejemet a lány felé fordítva. – Ki vagy te, és miért avatkoztál bele a párbajba?
Az idegen egy egész testét és arcát takaró köpenyt viselt, amit eddig egyszer sem vett le. Kérdésemre úgy válaszolt, hogy még csak felém sem fordult:
– Focou vagyok. Szólítsatok Foonak. – Néhány másodperc kihagyás után folytatta, ugyanolyan monotonitással. – Ha legyőzöd Doofyt, még nagyobb kárt okoztál volna magatoknak.
Kérdőn, őszinte értetlenséggel pillantok rá, és ezt érezvén válaszolt még fel nem tett kérdésemre:
– Ha Doofyt egy párbajban legyőzik, az még semmi komoly dolgoz nem vonzana magával. Azonban te nem elégedtél volna meg pusztán a párbaj megnyerésével. – Most először felém fordult, és egyenesen a szemembe nézve fejezte be: – Megölted volna Doofyt.
Elfordítottam tekintetemet, és hosszú pillanatokig elgondolkodva bámultam az előttem elterülő szőnyegre.
– Az biztos.
– A Más Istenek ereje és sötétsége annyira eluralkodott rajtad a Doofyval vívott párbajotok során, hogy még ha le is győzöd, csak a tényleges halála lett volna elég a vérszomjad kielégítésére.
Miközben Foo beszélt, kicsit feltápászkodtam az ágyon, azonban mindezek hallatán végül visszazuhantam, és magamba, valamint saját bűntudatomba temetkeztem; nem feltétlenül annak a bűntudatába, hogy megöltem volna Doofyt – elvégre ki tudja, lehet, hogy ez lesz a végső megoldás –, hanem hogy akár Alexisszel és Goggal is megtehettem volna ugyanezt. Ki tudja? Ködbe veszett még számomra, hogy megnyugodtam-e volna Doofy vérétől vagy sem, de az esélye annak, hogy a barátaimat is bánthattam volna, egyenesen elborzasztott. Halvány megsemmisültség érzésével meredtem a repedezett plafonra, miközben Foo tovább beszélt hozzám:
– Meg kellett állítsalak, mert ha megölöd Doofyt, azzal megöltél volna mindenki mást is, akit az irányítása alá vont. Windet, Pengut, RedStart, Darkmessiaht… Talán még Samet, Csiguszt és Raident is.
Igen. Doofy felsorolta jó pár barátunk és társunk nevét, köztük azokét is, akiket Foo említett. Hogy Raidenékkel mi van, azt senki sem tudta – legalábbis mi nem –, de akár már ők is áldozatok lehettek ekkorra. Ez a tudat tovább húzott le abba a bizonyos képzeletbeli mocsárba, ahová mindazok süllyednek, akik leszerepeltek az élet színpadán.
Váratlanul War rázott meg, de olyan erővel, hogy egy csapásra felocsúdtam mély depressziómból.
– Még semmi sincs veszve – mondta határozott tekintetét az én szemembe irányítva. – Kitaláljuk, miként mentsük meg a többieket. Az is lehet, hogy Doofy hazudott, hogy megtévesszen. Nem szabad hinnünk neki!
Bár legbelül beláttam, hogy Warnak igaza lehet, a gondolatok, amik az imént hatalmukba kerítettek, továbbra sem hagytak nyugodni. Elvégre biztosan tudta, hogy ha ilyesmit mond, azzal felszínre hozza a haragomat, ami az ő vesztével is járhat. Miért hazudott volna akkor, ha tudta, hogy csak bajt hoz magára?
Mindazonáltal némi remény csillant meg a horizonton, amire úgy tekintettem, mint arra a bizonyos pókfonálra Akutagava novellájában, amin a bandita kimászott a pokolból. Illetve csak mászott volna, de önzősége miatt visszazuhant a mélybe. Reméltem, hogy én nem fogok így járni.
Gog és Alexis rövidesen megérkezett az elkészült sült krumplival; annyit sütöttek, hogy bőven jutott mindannyiunknak. Jómagam az események viharában el is feledkeztem éhségemről, de az elkészült étel látványa és illata egy pillanat alatt emlékeztetett rá.
– Egyébként, War – kezdte Gog, miközben villájára egy tucat sült krumplihasábot szúrt fel, és emelte azt a szájához –, merre jártál eddig? Úgy értem, tudtam, hogy Debrecenben vagy, de milyen úton találtál meg minket? És hogy találkoztatok össze Fooval?
Warwolf szedett magának a sült krumpliból, majd letelepedett egy elnyűtt fotelba.
– Az egy érdekes történet. Dióhéjban mesélem el, mert tényleg nem nagy szám – kezdett bele, miközben nadrágja zsebében turkált valami után. – Én csak úgy vadászgattam azokra a sötét alakokra, amikor egyszer csak megjelent előttem Doofy, és…
Mindannyian félbehagytuk az evést, és egy emberként meredtünk Warwolfra csodálkozó tekintettel – leszámítva Foot. Feltételeztem, hogy ő már hallotta a történetet.
– Szóval találkoztam Doofyval – folytatta kis szünetet követően War –, beszéltem vele pár szót, aztán végül kaptam tőle egy Kiber Parancsnok ("Cyber Commander") kártyát. Azt mondta, toboroz embereket valami nagy alkalomra, és a parancsnoknak szánt személyek kaptak egy ilyen kártyát. Aztán ráeszméltem, hogy mi ez az egész, megkerestem őt, hogy visszaadjam a lapját, párbajoztunk, de többre nem emlékszem. Asszem, vesztettem. Foo talált meg.
Ezután hallgatott és várta a reakciónkat.
– Ez tényleg elég dióhéjban volt – sóhajtott Gog, mert remélte, hogy barátunk egy izgalmasabb történet mesélésébe kezd bele, majd tovább lapátolta mohón a sült krumpliját.
War hamarosan megtalálta a zsebében azt, amit keresett, egy rántással kihúzta és a magasba emelte azt, mint valami győzelmi serleget. Első ránézésre egy aprónak mondható gomba volt, amit Warwolf ugyanazzal a lendülettel, ahogy kezébe vette, be is kapta, és jóízűen majszolni kezdte.
Mi pedig csak néztünk.
– Az… milyen gomba volt? – érdeklődött Alexis, és habár bő két méter volt közte és War között, és így is hátrált tőle, hogy minél messzebb kerüljön.
– Hát varázsgomba! – kiáltotta vidáman War. – Szuper dolgokat látok vele!
Megszólalni sem tudtunk meglepetésünkben, War viszont a zavar legkisebb jele nélkül mulatozásba kezdett.
– Nyughass már, War! – szóltam rá emeltebb hangon. – Elfelejtetted, hogy milyen helyzetben vagyunk? Meg aztán a varázsgomba nem hat azonnal, szóval nem kell megjátszanod magad.
Warwolf kuncogott egyet, majd visszaereszkedett a fotelbe, és teljes nyugalommal fogyasztotta tovább a sült krumpliját.
– Meg se kérdezem, hogy honnan tudod ezt – intézte hozzám gyanakvó szavait Alexis.
– Internet – válaszoltam vállat vonva. – Nem kell egyből rosszra gondolni.
A lány továbbra is szkeptikus maradt, én viszont csak elmosolyodni tudtam rajta, majd visszatértem az evéshez.
Alexisről lerítt, hogy örül Foonak, mivel így már nem ő az egyedüli lány a csapatban. Igyekezett beszélgetésbe elegyedni vele, és bár a lány először áthatolhatatlan jégfalnak bizonyult, Lexinek végül sikerült megtörnie ezt, és onnantól kezdve elkezdődött közöttük egy olyan barátság, ami csak lányok között jöhetett létre.
Elvégre ők értik egymást, míg számunkra egy élet is kevés a megfejtésükhöz.
– Warwolf! – szólítottam meg váratlanul a fiút, miután gondolatban újra lejátszottam PJ halálát, és emlékeztettem magam, hogy Doofy láthatólag játszi könnyedséggel képes irányítani az alattvalóit. – Azt mondtad, Doofy embereket toborzott. Feltételezem, hogy az országos leszámolásra.
– Jól sejted – bólintott Warwolf.
– Azt már tudjuk, hogy ezek az emberek nem szabad akaratukból választották, hogy Doofy mellé állnak – folytattam elgondolkodva. – Mondott esetleg neked valamit arról, hogy hogyan irányítja a szolgáit, vagy hogy hogyan teszi őket azzá?
– Azt nem akarod tudni – szólt közbe Foo. Mikor hozzá fordultam, láttam, hogy nekem hátat fordítva, összegömbölyödve remeg egész testében.
– Na, de mégis…
– Nem akarod tudni!! – ismételte a lány, ekkor már felém fordulva, szinte ordítva, könnyekkel a szemében. Szótlanná váltam keserves ábrázata láttán.
Foo remegve újra összegömbölyödött, s két kezét maga előtt keresztbe téve felkarjait szorongatta. Közben pedig szipogott, mintha a belőle kitörni készülő sírással dacolt volna éppen.
– Doofynak volt egy módszere, amivel szolgájává tehet másokat – kezdett bele a magyarázatba Warwolf. Arca egy csapásra megváltozott, komorabb lett, ahogy a témába belekezdett. – Minden kiszemeltje kapott egy normál szörny kártyát, amit az illetőhöz illőnek ítélt, és elhitette velük, hogy azok a világ legjobb, mindent verő szörnyei, és hogy mindenképpen használniuk kell ezeket a paklijukban. Azonban voltak szolgajelöltek, akiket képtelen volt ily módon irányítani. Ekkor talált ki egy sokkal durvább, borzasztóbb, undorítóbb módszert. – Mindannyiunktól elfordította tekintetét. – És arról tényleg nem akarsz tudni, Sounga – fejezte be. Hangjában haragot véltem felfedezni.
Foo reakcióját és Warwolf elbeszélését felülvizsgálva egy bizonyos következtetésre jutottam, amit azonban, mivel érzékeny pont lehet, nem szerettem volta tovább feszegetni. Így maradt meg bennem egy olyan feltevés szintjén, ami kétség kívül igaznak bizonyult, csak nem meri senki kimondani. És ezt tiszteletben kellett tartanom, még akkor is, ha ez lehet a kulcs, hogy a legkevesebb erőszakkal felszabadíthassunk mindenkit Doofy befolyása alól.
Így azonban, alighanem, kénytelenek leszünk a harcot választani.
A nap már a horizont fölé emelkedett odakint, mi viszont mindannyian fáradtak voltunk. Akármilyen sürgető is volt a küldetésünk, pihenés nélkül még együtt sem jelentettünk volna ellenfelet Doofynak, így hát megegyeztünk, hogy egyvalakit kinevezünk őrnek óránként, aki vigyáz majd a többiek álmára. Ez volt az ígéretesnek bizonyult terv, azonban War korábban elfogyasztott varázsgombája pont ez időtájt kezdte kifejteni hatását.
– Gyerekek! Stratost látok!
Sounga  2017-08-09 13:24 
Avatar
Nem, ez nem egy újabb fejezet lesz sajna.
Egy néhány hete készült verset szeretnék megosztani veletek, hogy addig se csendesedjen el ez a fórumtéma.
A versről annyit kell tudni, hogy munkából hazafelé, a buszon írtam random.

Sírok

Sírok
Sírok reggel, sírok délben, sírok este
Életem célját, értelmét keresve

Sírok
Sírok ébren, sírok alva, minduntalan
A fene nagy boldogságot keresve, kutatva

Sírok
Sírok utcán, sírok házban,
Sírok tisztán, sírok ázva,
Sírok, ha műszakhajcsár hajszol,
Sírok, ha szerelmem átkarol
Mindig csak sírok

Sírok, ha kábulok, sírok, ha gondolok,
S ha így gondolok, folyton, folyton
Életrevalóságomon morfondírozom

S amíg a választ meg nem lelem,
Addig a boldogságot keresem,
És csak sírok
Sounga  2017-11-10 21:41 
Avatar
warwolf107  2017-11-10 22:08 
Avatar
Pillanatnyi egzisztenciális válság szüleménye a vers, kedves Olvasó. Bárminemű egyezés a jelennel pusztán a véletlen műve.
Sounga  2017-11-11 16:44 
Avatar
Legalább magadat ne csapd be, Song
warwolf107  2017-11-16 21:19 
Avatar
Végigolvastam a sztoridat és uuuuu *-* nagyon izgalmas, érdekes és vicces :ddd nagyon kreatív, hogy az oldal tagjait tetted meg szereplőknek :dd fogod még folytatni? :d bár már lassan egy év eltelt :(
Lerajie  2018-06-06 13:51 
1 - 20 | 21 - 40